LaszloZsofi-ok
Ajánló barátság, szerelem, család
A találkozások változtatják meg az életünket

Legyen szó barátokról, szerelmekről, családról, idegenekről vagy éppen tárgyakról, a találkozások képesek megváltoztatni az emberek életét. Anna Gavalda Életre kelni című könyvéről László Zsófia székelyudvarhelyi arculattervezővel beszélgettünk.

Nem hiába népszerű a szerző, hiszen elképesztően olvasmányos a szöveg. Egy ideje a szakkönyvek világába burkolództam, csak azokat olvastam, most a születésnapomra egy barátnőmtől kaptam ezt a könyvet, és örültem neki, végre egy apropó, hogy valami mást olvassak.

Velem is megtörténhet

Számomra nagyon érdekes volt az, ahogyan a szerző különböző korú, nemű, foglalkozású szereplők bőrébe bújik, ahogyan árnyalja őket. Történeteiken keresztül valós, életszagú szituációkat mutat meg, így az olvasó valósággal beleolvad a könyvbe, azzal a rádöbbenéssel, hogy „ez akár én is lehetnék, nekem is volt hasonló az életemben".

Azt is szerettem ebben a könyvben, hogy úgy képes feloldani a kemény helyzeteket, hogy közben emberi marad, nincs az a hollywoodi romantikus drámák csillogása, igazi és életszagú. Egyszerűen azt éreztem, hogy a fejezetek végére érve megkönnyebbülök.

Mindig azt hittem, hogy a történeteknek van eleje, közepe és vége, de nem: fejezeteként más-más szereplő életének kellős közepébe csöppenünk, majd olvasóként mi magunk építjük fel a hátteret, a körülményeket.

Az egész könyv találkozásokat mutat be, ami vagy sorsdöntő, azaz onnan megváltozik valami, vagy új nézőpontokat kap a főszereplő, miközben mindenkinek a saját világában a saját problémája jelenti a legnagyobb dolgot.

Mindenki küzd valamivel

Gondolkoztam picit azon, hogy mivel is lehetne összefoglalni a könyv lényegét, arra jutottam, hogy tényleg sokszor annyira benne vagyunk a saját életünkben, hogy nem látjuk át azt egészében.

Szokták mondani, hogy a saját életedben te is benne vagy, légy részese, de az is előfordulhat, hogy annyira bele vagyunk gabalyodva gondjainkba, hogy hajlamosak vagyunk azokat kilátástalannak, a világ legnagyobb problémájának érezni, így gyakran esünk abba a csapdába, hogy mások életébe gázolva csak annyit mondunk, hogy „milyen jó neked, mert..." nem látva, hogy mindenki küzd valamivel. Ez a könyv ezt is megmutatja.

Egyes történetekben rácsodálkoztam arra is, hogy amivel a szereplő küzd nem is a világ legnagyobb problémája, de haladva a sorokon éreztem, hogy annak a szereplőnek, abban a helyzetben éppen ez teljesen reális.

Ez a könyv arra tanít meg, hogy nézz úgy a felmerülő gondokra, mint amiből, mindig van kiút, mindig lehet valamit kezdeni vele, mindig lehet tenni valamit annak érdekében, hogy jobb legyen. A történeteket a találkozások motívuma köti össze, ezek mindig akkor érkeznek, amikor leginkább kell, de azt is észreveheti az olvasó, hogy ezek állandóan ott vannak az ember életében, csak észre kell venni, mint az útjelző táblácskákat.

A könyv számomra is egy találkozás volt, nem sorsfordító, mint a könyvben szereplőké, de segített abban, hogy néhány kérdőjel helyére határozott pontokat tegyek az életemben. Jókor volt, jó helyen. Mindegy, hogy ki olvassa, mást fog találni benne, nyugodtan merje kézbe venni, akinek felkeltette az érdeklődését, hiszen nem olyan nehéz olvasmány és lelkileg feltölt.

ELETRE KELNI

Szólj hozzá

Top 5 könyv

1
Omerta
Tompa Andrea
66,00 RON
Mennyiség:
2
A vége
Bartis Attila
72,00 RON
Mennyiség:
3
A nagyapaember
Panek Kati
89,00 RON
Mennyiség:
4
Homo Deus - A holnap rövid története
Yuval Noah Harari
75,00 RON
Mennyiség:

Top 5 gyerekkönyv

1
Egy ropi naplója 12. - Lépjünk le!
Jeff Kinney
39,00 RON
Mennyiség:
2
Autók, vonatok, hajók és repülők...
Clive Gifford
69,00 RON
Mennyiség:
3
A sirály a király?
Bosnyák Viktória
25,00 RON
Mennyiség:
4
Kippkopp és a többiek
Marék Veronika
39,00 RON
Mennyiség:
agymenok-3

Légy te is Agymenő!

Szórakozva fedezheted fel, hogy mi mindent tud a gyermeked! »

amerika-olyan

Hogy Amerika olyan?

Hamburger, sör, kóla, chips? Na, pont nem olyan!  »

gyerekkonyv-ok

Segíthetünk?

Nem találod a gyereked kedvenc meséskönyvét?   »

© 2013 Árnika Kft. | minden jog fenntartva

Készítette a Zebramedia