A diktatúra élményeire emlékezve, a feledés veszélyeiről, a kényelmetlenség elengedhetetlenségéről és még sok másról beszélgettünk Bálint Tamással, aki Herta Müller Fácán az ember, semmi több című könyvét ajánlja nekünk a nyárra.

A Fácán az ember, semmi több egy bánsági sváb faluban játszódik, ahol Windisch és családja útlevélért folyó harcát követhetjük végig; történetükön keresztül nyerünk bepillantást a falu, a szomszédok életébe is. Minden egyes mondat meg van rágva, tömör, lecsupaszított, nem is lehetne többet húzni belőle - leginkább Bodor Ádámra hasonlít.

Herta Müller harmadik könyve, a nyolcvanas évek közepén játszódik. Ezt még itt írta, Romániában, de már Németországban adták ki. Ő is átélte a könyvben leírtakat, hiszen a Román állam fejpénzért eladta őt Németországnak.

Metaforákba sűrűsödő feszültség

Csodálatos képek vannak benne, például ahogy a főszereplő, a molnár tolja a Pegast, hátul egy zsák liszttel, amit a milicistának visz minden este, hogy elősegítse útlevélkérelmének gyorsabb lefolyását. Ugyanilyen lenyűgöző, amikor a bagoly éjjelente jár háztetőről háztetőre, érzékeltetve azt a várakozást, azt a nyomasztó légkört, amiben ez a közösség él.

Mindenki tudja, hogy az következik, hogy innen elmennek, de nem tudják mikor. Ezt a paradox állapotot mutatja be: a német állam kifizette a fejpénzt, el kell menniük, viszont a diktatúra úgy működik, hogy hiába szabadulna tőlük, azt is megteheti, hogy akadályokat gördítsen az országot elhagyók elé.

Ahhoz, hogy ezek az emberek a szabadságukat és az önbecsülésüket megválthassák, éppen ezt kell feladniuk. Amikor már mindenüket odaadták, és már csak ennyi maradt, azt is oda kell adniuk.

Nem egyszer, többször kell elkövetni a hibákat

Nekem a cím is ezt jelenti, hogy csak az emberrel lehet megcsinálni, hogy feladjon mindent, tűrjön. Eltűrje a diktatúrát, eltűrje a megaláztatásokat, és a végén úgyis balek marad. Mert fácán az ember, semmi több. És hiába az új világ, amikor már mindent feladtunk.

Nagyon szomorú: úgy szép, hogy szomorú, és nagyon kényelmetlen. Kellenek az ilyen tapasztalatok, hogy nem csak móka, játék és kacagás az élet. Nagyon fontos, hogy minél többet lássunk a múltból, mert a politika is ilyen ciklikus: időről-időre valahol a világban nekifutnak szocializmust építeni, s közben meg vannak győződve róla, hogy ez most jobb lesz. Pedig már rengetegszer bebizonyosodott, hogy hiába szép az eszme, gyakorlatban kivitelezhetetlen.

Valamiért úgy tűnik, hogy a kollektív emlékezet nagyon rövid, hiszen már ma nosztalgiával gondolnak vissza erre a korszakra a környezetünkben élő idősek: „bezzeg, akkor mindenki egyenlő volt”. Ezért is jó lenne ilyen könyveket olvasni, hogy ne felejtsünk, mert fácán az ember...

Mindenképp a szépirodalmat kedvelőknek ajánlom, nem egy könnyed olvasmány. A szöveggel bárki megbirkózik, szikár, pontos mondatok vannak benne, viszont kemény a mondanivalója. Fiataloknak is ajánlom, azoknak is, akik nem élték meg, csupán elbeszélésből hallottak erről a korszakról, az idősebbeknek, meg mindenképp.

Itt, Székelyföldön is, hiszen mindig irigykedve nézték a szászokat és a svábokat, hogy nekik milyen jó, hiszen míg az itteniek szöktek a zöldhatáron keresztül, és sokan közülük a Dunába fúltak, addig értük a német állam kifizette a fejpénzt, és elvitték őket nyugatra.

Ebből a szövegből viszont jól látszik. hogy nekik sem volt könnyű, sőt. Innen megismerjük a bánsági svábok világát, azt, hogy a diktatúra alatt, hogyan néptelenedtek el teljes falvak. Kinek ismétlésként, kinek újdonságként, de olvassuk el. Mert az ember sem más, csak fácán, semmit több.

Herta Müller - Fácán az ember, semmi több

Kiadó: Cartaphilus Könyvikadó
Kiadás éve: 2012
Oldalszám: 144
Kötés: kemény kötés