A csábítás szimfóniája

45,00lei

A zeneszerző az írónál és a festőnél is rejtőzködőbben védi magánéletét – legalábbis művein keresztül ő árul el magáról a legkevesebbet.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

Ha nem kerültek volna elő Bartók Béla Geyer Stefi hegedűművésznőhöz írt szerelmes levelei, ma nem tudnánk, hogy első hegedűversenye egyben rendhagyó szerelmi vallomás is.
Éppen ezért hiánypótló Christopher Lawrence kötete, aki arra vállalkozott, hogy a nagy zeneszerzők helyett elmesélje nekünk szerelmeik történetét. Természetesen az ő hőseiről, Mozartról, Wagnerről, Chopinről és a többiekről hosszú monográfiákban is bőséggel tájékozódhatunk, ám érzelmeik rekonstruálására e munkákban nem számíthatunk. Pedig a zenetörténeti tankönyvekben szereplő, olykor fekete-fehér zeneszerző-figurák a való életben gyarló emberek voltak, akik párkapcsolataikban is éppúgy szerettek, hibáztak és szakítottak, ugyanúgy voltak hűségesek és csalfák, mint bárki más.
Tegyünk föl egy lemezt és nyissuk ki a könyvet: így szerettek a világ legnagyobb muzsikusai!
Nyáry Krisztián

ISBN

9786155062414

Kiadás éve

2018

Kiadó

Rózsavölgyi és Társa

Kötés

puha kötés

Oldalszám

272

Szerző

Christopher Lawrence

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„A csábítás szimfóniája” értékelése elsőként