1921 – A Horthy-rendszer megszilárdulásának története

49,00lei

Kereken száz esztendővel ezelőtt, az elveszített világháború, a forradalmak, a megszállás, a terror és a trianoni békekötés traumái után a Horthy-rendszer lázasan igyekezett meghatározni önmagát.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

Az eseményeket az év végi soproni népszavazás zárta le, amellyel – kisebb eltérésektől eltekintve – kialakultak Magyarország mai államhatárai.
Még mindig ugyanebben az évben az utolsó magyar király, IV. Károly kétszer is megpróbált visszatérni a trónra, komoly kihívások elé állítva a kormányzót és a hozzá hű politikai elitet. A királykérdés körüli vita és belharc végül egyértelműen a korszak legélesebb belpolitikai konfliktusává változott.
Veszprémy László Bernát kötete olyan sorsfordító időszakként mutatja be az 1921-es esztendőt, amelynek jelentőségéhez a Horthy-korban talán csak az 1944-es év fogható. Ám míg ez utóbbiról számtalan kisebb-nagyobb monográfia született már, 1921-nek eddig jóval kevesebb figyelmet szenteltek a kutatók, noha eseményei az egész rendszer későbbi sorsát meghatározták. A könyv társadalomtörténeti, politikatörténeti és emlékezettörténeti szempontok figyelembevételével alapos és érdekfeszítő összefoglalóját adja a korai Horthy-rendszernek, miközben fontos kérdéseket vet föl Horthy kormányzói tehetségével vagy épp Teleki Pál és Bethlen István politikájával kapcsolatban is.
Veszprémy László Bernát 2016-ban végzett a Károli Gáspár Református Egyetemen, majd az Amszterdami Egyetem holokauszt- és népirtáskutatás szakán szerzett mesterfokozatot. Jelenleg doktorjelölt az ELTE BTK Művelődéstörténet Doktori Iskoláján. Kutatási területe a politikai eszmetörténet és a zsidóság története. 2016 és 2018 között a Szombat című zsidó folyóirat munkatársa, 2017 és 2018 között a Veritas Történetkutató Intézet kutatója, 2019-ben a Milton Friedman Egyetem Magyar Zsidó Történeti Intézetének kutatója volt. Jelenleg a neokohn.hu nevű zsidó hírportál főszerkesztő-helyettese.

ISBN

9789634754596

Kiadás éve

2021

Kiadó

Jaffa Kiadó

Kötés

puha kötés

Oldalszám

280

Szerző

Veszprémy László Bernát

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„1921 – A Horthy-rendszer megszilárdulásának története” értékelése elsőként