A fény szavai

39,00lei

Nem olyan műről van szó, amelyet egyszerre kell elolvasnunk. Mint már említettük, gyűjteménycsokorról van szó, vagyis a kötet több virágból áll, s mindegyiknek megvan a maga illata, szépsége és színe.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

„Semmi, de semmi nincs körülöttem, csak halványan pislákoló fények suttogják azt a sűrű sötétségben, hogy Isten a jóságban lakozik!”
„Amint imádkozni kezdek, úgy érzem, hogy szívemben élő szeretet lángja lobban, amely nem hasonlítható e földi világ egyetlenegy másik lángjához sem.”
„Tartsuk mindig égve szívünkben a szeretet lángját, és sohase veszítsük el a bátorságot.”
„A megpróbáltatás még hosszú, de az Isten szeretetéért vállalt tisztítótűz édes.”
Kötetünkben Pio atyához saját írásain és gondolatain keresztül jutunk közelebb, megismerve személyes tapasztalatait és javaslatait. A könyv Pio atya legjelentősebb írásainak gyűjteménycsokra, amelyek az atya lelkét és misztikus életét tárják fel. Írásaiból, különösen a lelki vezetőinek küldött leveleiből válogattunk ki gondolatokat, tanácsokat és emlékeket, amelyek a lehető leghűségesebb visszatükröződései lelkiségének.
Nem olyan műről van szó, amelyet egyszerre kell elolvasnunk. Mint már említettük, gyűjteménycsokorról van szó, vagyis a kötet több virágból áll, s mindegyiknek megvan a maga illata, szépsége és színe. Az olvasó ezért ízlésének és igényének megfelelően választhat ezek közül… majd miután végzett és becsukta a könyvet, elkezdhet róluk elmélkedni.

ISBN

9789632675305

Kiadás éve

2021

Kiadó

Lazi Könyvkiadó

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

225

Szerző

Pio atya

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„A fény szavai” értékelése elsőként