A Föld rövid története – Négymilliárd év nyolc fejezetben

63,00lei

Gomolygó lávatenger vagy súlyos jégtáblák boríthatták egykor azt a földet, amelyet taposunk, de az is elképzelhető, hogy meteorbecsapódás rázta meg, mérges gázok lepték el, az óceán vize nehezedett rá, vagy éppen egy hegylánc tetején csúcsot formázott.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

Azonban bolygónk rejtelmes krónikájának mozaikdarabkáit a tudósok csak nemrégen kezdték el összeillesztgetni. Andrew H. Knoll, a neves geológus sok évtizedes terepmunkájára és a legújabb tudományos eredmények percre kész ismeretére támaszkodva vázolja anyabolygónk több mint négymilliárd éves történetét, és a Föld szigorúan pontos, mégis élvezhető életrajzát tárja elénk. A Harvard Egyetem földtudományok és planetológiaprofesszora humorral és meghökkentő egyszerűséggel mutatja be planétánk történetét, miközben tágabb kontextusban ismerteti a huszonegyedik századi klímaváltozás jelentőségét, és rávilágít arra is, hogy honnan jöttünk és merre tartunk. Könyvével azokra a mélyreható változásokra hívja fel a figyelmet, amelyeket az emberi tevékenység okoz az élővilágban. Minden ember érdeke és célja kell hogy legyen négymilliárd éves otthonunk, a Föld megóvása.

ISBN

9789635720811

Kiadás éve

2021

Kiadó

Open Books

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

249

Szerző

Andrew H. Knoll

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„A Föld rövid története – Négymilliárd év nyolc fejezetben” értékelése elsőként