A francia balsorsról

a gazdagodást ígérő globalizációt és mindenki vágyainak kielégítését az emberi jogokra hivatkozva. Ezek egyike azonban nagy csoportoknál nem valósult meg, és a társadalom és az elit között szakadék alakult ki: az utóbbi tagjai szerint minden adott, hogy a nehézségen túllendüljünk, míg a lent lévők az ellenkezőjét gondolják. Ebből adódik az elitek optimizmusa és a nép pesszimizmusa közötti feszültség, aminek következményeként az elit a népet rasszistának és iszlamofóbnak nevezi. Az elit megvetéssel beszél a franciákról. Ez a ”kritikusi” szerep nem igényel különösebb tudást, de a társadalommal szemben ellenséges gondolatok születnek belőle. A társadalom egyre nagyobb csoportjainak problémáit és tapasztalatait erkölcsileg bűnösnek bélyegezve nyíltan és büszkén kizárják a politikából és a nyilvánosságból. A mai francia elit – a totalitárius társadalmakhoz hasonlóan – egy ideológia nevében letagadja az emberek tapasztalatait. Így aztán az ideológia és a valóság közötti szakadék egyre csak mélyül.