A két pápa

49,00lei

A mindenség elmélete és A legsötétebb óra Oscar-díjra jelölt forgatókönyvírójának legújabb könyve egy korábban példa nélküli hatalomátvételről, a világ legerősebb vallási intézményéről és két nagyon különböző férfiról szól – akik történetesen mindketten a Vatikánban élnek.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

benyújtotta a lemondását. Több mint 700 éve ő volt az első pápa, aki önként mondott le a hatalomról. A bíborosi kollégium a hírtől szédelegve sietett a római Sixtus-kápolnába, hogy kiválasszák az utódját. És, meglepő módon, kit választottak? Ferencet, 1200 éve az első nem európai pápát, aki egykor egy tangóklub kidobóembereként dolgozott, továbbá lelkes focidrukker volt, és értett a nép nyelvén.
Miért lépett vissza Benedek a pályája csúcsán annak tudatában, hogy az utódja olyasvalaki is lehet, aki ellentétes nézeteivel akár semmissé is teheti az örökségét? És hogyan alkalmazkodott Ferenc – aki szülővárosában, Buenos Airesben busszal járt a munkahelyére – egy olyan élethez, amelyben egymilliárd híve van? Ha – mint azt az Egyház állítja – a pápa tévedhetetlen, akkor hogyan lehet két eleven pápának, akik szinte mindenben ellentétes nézeteket vallanak, egyaránt igaza?
Anthony McCarten alapos kutatómunkával vizsgálta az életüket, hogy megírhassa A két pápát, és mesterien fonja a történetüket egyetlen lebilincselő narratívává. Ebben a könyvben megismerhetjük Benedek és Ferenc jellemformáló élményeit a háború dúlta Németországban és Argentínában, és betekintést kapunk a vatikáni intrikák és komédiák egyszerre sötét és izgalmas világába, valamint a szexuális bántalmazási botrányokba, amelyek az alapokig rengették meg a világ egyik legátláthatatlanabb, ugyanakkor legfontosabb intézményét.

ISBN

9789634195986

Kiadás éve

2019

Kiadó

Agave Könyvek Kiadó

Kötés

puha kötés

Oldalszám

265

Szerző

Anthony Mccarten

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„A két pápa” értékelése elsőként