A kolduslány

63,00lei

Történetek Flo és Rose életéből

A termék megvásárlásával 5 hűségpontot gyűjthetsz!
Raktáron Várható szállítási idő 2-3 munkanap

Rose egy kanadai kisváros eldugott mellékutcájában látja meg a napvilágot, majd fél ifjúságát azzal tölti, hogy Flóval, gyakorlatias és ravasz mostohaanyjával küzd, aki saját múltjának meséivel ijesztgeti, és gyakran hangoztatja, milyen veszélyes hely a világ. Rose azonban becsvágyó. Tanulmányi ösztöndíjat nyer, és Torontóba megy, ahol megismerkedik Patrickkel, jövendő férjével. Ő lesz Patrick számára az “alázatos, ám érzéki” kolduslány, aki “bátortalan, fehér lábával” bevonul Patrick életébe, ő pedig, Rose lovagjaként, már attól is boldog, ha csak nézheti és imádhatja.
Alice Munro nagyszerű, regényként is olvasható novellafüzérében Rose útját követjük, ahogy egyre távolabb kerül a szegénységtől, és sikeresen felépít magának egy új, saját világot.
“- A nőknek más az agyuk – mondta Rose-nak az egyik nyugodt, sőt barátságos korszakukban, amikor Rose még valamivel kisebb volt. Talán elfelejtette, hogy egyszer Rose is nő lesz. – Abban hisznek, amiben, úgy érzik, hinniük kell. Képtelenség követni a gondolatmenetüket. – Ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy Flo szerint vakságot okoz, ha valaki házon belül sárcipőt hord. – Mégis remekül elboldogulnak az életben, és ez a tehetségük nem a fejükben lakik, de nem vitás, ebben okosabb a nő a férfinál.”

ISBN

9789633555194

Kiadás éve

2019

Kiadó

Park Könyvkiadó

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

306

Szerző

Alice Munro

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„A kolduslány” értékelése elsőként

Most a blogban

Ajánlók, pletykák, események