A magasabb világok megismerésének útja

28,00lei

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

E könyv fejezetei eredetileg mind különálló tanulmányok, „Hogyan jutunk a magasabb világok megismeréséhez?” összefoglaló címen láttak napvilágot. Most itt könyv alakban jelennek meg. Munkám azzal a fejlődéssel foglalkozik, amelyen az embernek keresztül kell mennie, hogy a magasabb világokat megismerhesse. A benne foglalt ismertetések különböző szükségleteket akarnak kielégíteni. Elsősorban azoknak nyújtanak valamit, akik érdeklődnek a szellemi kutatás eredményei iránt s ezért bizonyára felvetik a kérdést: „Vajon honnan szerezték tudásukat azok, akik saját állításuk szerint az élet nagy és rejtélyes kérdéseiről tudnak valamit?” A válasz erre a kérdésre így hangzik: „a szellemtudomány fedte fel előttük ezeket a rejtélyeket”. Aki azonban szellemi kutatást akar végezni, vagyis magukat a tényeket akarja megfigyelni, amelyeket a szellemtudomány közlései leírnak és feltárnak, az kell, hogy maga is felemelkedjék az érzékfeletti megismeréshez, azaz saját maga járja be a megismerésnek azt az útját, amelynek leírását itt megkíséreltem. Tévedés volna azonban azt hinni, hogy a szellemtudomány közlései értéktelenek annak számára, aki hajlam, vagy lehetőség hiányában a magasabb megismerés útját nem járhatja meg. A tények kikutatására csak az képes ugyan, aki be tud hatolni az érzékfeletti világokba, de a kikutatott tények igaz voltáról az is meggyőződhet, aki maga nem észlelte őket.

ISBN

9789639654860

Kiadás éve

2011

Kiadó

Hermit Könyvkiadó Bt.

Kötés

puha kötés

Oldalszám

156

Szerző

Rudolf Steiner

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„A magasabb világok megismerésének útja” értékelése elsőként