A mennyiség uralma és az idők jelei

69,00lei

René Guénon (1886–1951) francia kultúrfilozófus a huszadik század egyik legjelentősebb, mégis kevéssé ismert személyisége.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

Legnagyobb hatással azonban annak a tradicionális iskolának a képviselőire volt, amely éppen az ő munkássága nyomán bontakozott ki. Csupán három nevet érdemes itt említeni. Az olasz Julius Evola, bár számos kérdésben nem értett egyet Guénonnal, mégis őt tartotta „a modern idők mesterének”. A ceyloni származású, de Amerikában élő művészettörténész, Ananda K. Coomaraswamy számára meghatározó hatást jelentettek Guénon művei. Hamvas Béla pedig Guénonban látta a modern idők megértésének kulcsát, mert szerinte ő volt az, aki teljes világossággal feltárta a tradíció eszméjét, illetve a tradíció és a modernitás egymáshoz való viszonyát.
A könyv, amit az olvasó a kezében tart, René Guénon történelembölcseleti főműve, s egyúttal annak az irodalomnak az egyik kiemelkedő darabja, amely specifikusan a válság állapotában lévő világot vizsgálja. Guénon meglátása szerint a modern civilizációt éppen az teszi igazi anomáliává, hogy az egyetlen olyan civilizáció, amely az ember transzcendens viszonyrendszeréről nem hajlandó tudomást venni, s kizárólag materialista elvek mentén bontakozott ki.
René Guénon mesterműve, A mennyiség uralma és az idők jelei lehetőséget kínál a ma emberének arra, hogy saját világát egy olyan perspektívából szemlélje, amelyet a keleten és nyugaton egyaránt jelenlévő szakrális hagyományok fénye világít meg.

ISBN

9786155374616

Kiadás éve

2021

Kiadó

Kárpátia Stúdió Kft.

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

408

Szerző

René Guénon

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„A mennyiség uralma és az idők jelei” értékelése elsőként