A messziről jött fiú

55,00lei

Vannak emberek, akiknek a története jóval azt megelőzően kezdődik, hogy megszületnének.Sándor története sem indul másként, mint sokaké a II.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

Katalin két özvegyember házasságába érkezik első közös gyermekként, és él boldog, önfeledt gyerekkort a Kárpátok gerincén, Székelyföld határvonalán mindaddig, amíg a család elhagyni nem kényszerül az otthonát 1916 nyarán. A tizenegy éves kislány élete egyetlen éjszaka leforgása alatt megváltozik, és már sosem lesz a régi. Sorra veszíti el mindazt, ami egykor a biztonságot jelentette: az otthonát, az édesapját, az erdő hangját, a gyerekkorát.
Teréz születésekor hatalmas vihar vonul át a Kárpátok fölött, de mintha csak az égiek tudnák, hogy új élet érkezik, szétnyílnak a sötét felhők, utat engedve a csillagok fényének. A kislánynak és az édesanyjának szüksége is van minden erőre, jöjjön az az égből vagy bárhonnan. Teréz ott nő fel, ahol a fák őrt állnak a Kárpátok vonalán, azon a földön, amelyet soha elhagyni nem akar, amely mindent jelent neki, ahol úton-útfélen az ősei nyomára lel, még akkor is, ha születésekor ez a föld már egy másik országhoz tartozik. Talán éppen ezért ragaszkodik hozzá, mégis menni kényszerül, és az élet néhány nap alatt, egy vagon sötét mélyén megváltozik.
A sors ismétli önmagát.
Bauer Barbara új regényének főhőse három generáció sorsán keresztül jut el a szegénység, a talajvesztettség, a kilátástalanság mélységéből a gazdagság és a végtelen lehetőségek határtalanságáig. Feltár előttünk egy életutat, amely bárkié lehetne. De ez a történet egyetlen kisfiúé, aki látszólag éppen olyan, mint a többiek. De valamiben mégis más.
Vajon mi a sikerének és a boldogságának a kulcsa?
BAUER BARBARA hosszú éveken át volt légiutas-kísérő, miközben kommunikáció és PR diplomát is szerzett. Dolgozott újságíróként és televíziós szerkesztő-műsorvezetőként is. 2012-ben jelent meg első regénye, a Légikisasszonyok, majd a sorozat további kötetei: a Két út között és a Magánutak. A Vakrepülés és az Elsuttogom százszor után megírta nagy sikerű történelmi regényeit, A leggazdagabb árvát, a Porlik, mint a sziklát, Az élet hangját, a Még látlak odafennt, a Kétszáz éves szerelmet és Az aranyműves fiát.

ISBN

9789634755234

Kiadás éve

2021

Kiadó

Jaffa Kiadó

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

248

Szerző

Bauer Barbara

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„A messziről jött fiú” értékelése elsőként