A nagy Cyla-sztori / SÉRÜLT BORÍTÓ

55,00lei

\”Kajdi Csaba János, az ismert modellügynök és rajongott influenszer, Annamária és György második fiúgyermeke 1974.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

Egyfajta road movie, illetve esetünkben inkább road book. Napokat és heteket töltünk együtt itthoni fontos állomásokon és meghatározó külföldi helyszíneken. Például Pesten és Budán, Párizsban és a tervek szerint Nizzában. A könyv megírásának idejére – ahogy azt a korábbi tévésorozatban másokkal is megtette egy-egy napra – Pimaszúr beléköltözik.
Eléggé izgalmas vállalkozás mindkettőnknek. Nyaralunk, bulizunk, főzünk, utazunk. Mindvégig sztorizunk, együtt sírunk és együtt nevetünk, mert közben folyamatosan felidézzük a legfontosabb eseményeket, helyszíneket, barátokat és szerelmeket, élményeket, érzéseket, balhékat, kudarcokat és sikereket. És közben nem fogom véka alá rejteni, milyennek látom én őt – a sokszor kicsit sem könnyű, végtelenül érzékeny és intelligens palit – ennyire testközelből. Miközben persze iszonyú hálás is vagyok, hogy ennyi mindent megtudhatok és elmesélhetek róla.
Mindent, amitől az egyébként vérprofi és olykor kőkemény üzletember Kajdi Csabából mára az ország imádott vagy épp gyakorta támadott Cylája lett.
Arany-drága Követő-rajongó! Kövessetek most minket ezen az olykor felkavaró, de összességében mégis roppant szórakoztató élettörténeti és lelki utazáson.
Vagy ha nem, hát TAKA!”
Papp Gergő – Pimaszúr

ISBN

9789634797425

Kiadás éve

2021

Kiadó

Helikon Kiadó

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

371

Szerző

Kajdi Csaba, Papp Gergő – Pimaszúr

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„A nagy Cyla-sztori / SÉRÜLT BORÍTÓ” értékelése elsőként