A regény művészete

45,00lei

\”A regény állandó, hűséges kísérője az embernek a modern idők kezdete óta. A megismerés szenvedélye (amit Husserl az európai szellem leglényegesebb vonásának tekint) ekkor uralkodott el rajta, hogy megvizsgálja az ember konkrét életét, és megóvja a lét feledésé-től, hogy az életvilágra-ra állandó fényt vetítsen.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

Az a regény, mely nem tárja fel a lét valamely addig ismeretlen részecskéjét, erkölcstelen. A regény egyetlen erkölcse a megismerés.
Hadd tegyem hozzá: a regény Európa műve, felfedezései, jóllehet különböző nyelveken történnek, egész Európa osztályrészének tekintendők. A felfedezések egymásra következése (és nem a szövegek összegezése): ez az európai regény története.”
Ezt a történetet írja meg Milan Kundera hét többé-kevésbé független szövegből, ”hét részből álló esszé”-jében. Az egyik szöveget Cervantesnek szenteli az író, a másikat Brochnak, a harmadikat Kafkának, s közben minduntalan vissza-visszatér, szüntelenül hivatkozik azokra a szerzőkre, akik irodalmi támaszpillérei az ő ”személyes regénytörténetének”: Rabelais-ra, Sterne-re, Diderot-ra, Flaubert-re, Tolsztojra, Musilra… Két dialógusban saját művészetéről, saját regényeiről beszél: a polifóniáról, a kompozícióról, a ”kísérleti ego” (az irodalmi alak) megteremtésének módozatairól, a fordítás művészetéről…
Kundera esszéje nem más, mint az ”Isten nevetéséből született művészet”, a regény regénye, amely sok-sok szellemi izgalmat, felfedezést, kalandot kínál az olvasónak.

ISBN

9789634058939

Kiadás éve

2018

Kiadó

Európa Könyvkiadó

Kötés

puha kötés

Oldalszám

200

Szerző

Milan Kundera

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„A regény művészete” értékelése elsőként