A szív rezilienciája

63,00lei

Hogyan éljünk boldogabban a változások korában?

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

Az a meggyőződés, miszerint az agy a test, az érzelmek és az emlékek irányító központja, olyannyira széles körben elfogadott, és olyan mélyen beivódott a gondolkodásunkba, hogy gyakorlatilag fel sem merült a megkérdőjelezése – egészen mostanáig.
Évtizedek óta zajló kutatások azt bizonyítják ugyanis, hogy az agy csupán része egy sokkal nagyobb történetnek, amely még nincs teljesen feltérképezve. Egyre több bizonyíték utal arra, hogy a szív és az agy közösen tölti be a test központi szerveinek szerepét – két különálló szervről van szó, amelyeket közös információs hálózat köt össze.
A reziliencia kulcsa a szívünkben rejtőzik. Ahhoz, hogy a rugalmas alkalmazkodás képességét kifejlesszük magunkban, először is el kell fogadnunk az eltűnőben lévő világ elmúlását. Csak így tudunk a szélsőségek korában, új körülmények között boldogulni.
A szív rezilienciája neked íródott. Ezeken az oldalakon mindent megtalálsz, amire szükséged van ahhoz, hogy az élet legnagyobb kihívásaival is szembenézz, akár
– saját egészségügyi problémáiddal kell megküzdened;
– szeretteidnek akarsz segíti életük nehéz pillanataiban;
– megoldhatatlannak tűnő pénzügyeidet kell rendben tartanod;
– változékony világunk szélsőségei nyomasztanak.
Gregg Braden célja, hogy képessé tegyen meghozni azokat a döntéseket, amelyek virágzó élethez vezetnek egy új, átalakult és fenntartható világban. Az átalakulás kulcsa egyszerűen ennyi: minél jobban ismerjük magunkat, annál jobban fel vagyunk készülve arra, hogy bölcsen hozzuk meg döntéseinket.
„Egy olyan világot látok, ahol az együttműködés iránti szeretetünk nagyobb, mint a félelem, amely szétválaszt minket.”

ISBN

9789632915746

Kiadás éve

2022

Kiadó

Bioenergetic Kiadó

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

284

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„A szív rezilienciája” értékelése elsőként