A virradat ígérete

45,00lei

Fognak ők még csodálkozni. Egyszer majd arany betűkkel lesz bevésve a neved az iskola falaiba. Holnap bemegyek, és felolvasom nekik a legutóbbi verseidet.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

Ebben a legkevésbé sem szokványos életrajzban Romain Gary élete első negyven évéről számol be, arról, hogy végül sikerült valóra váltania anyja álmait, hitt a hitében, és összehozta az író- repülő-diplomata hármas karriert, így próbálva meghálálni az anyai szeretetnek azt a hallatlan özönét és áldását, amely végigkísérte ifjúkorát.
A virradat ígérete a francia olvasók és kritikusok szerint Romain Gary (Émile Ajar) egyik legjobb regénye. Eric Barbier 2017-ben rendezett filmet belőle.
Romain Gary litvániai zsidó származású francia író. Eredeti nevén Roman Kacew, 1914-ben született Vilniusban, a gyerekkora nagy részét is ott töltötte. 1928-ban anyja Varsóból Nizzába költözött vele. Jogot tanult. A második világháborúban repülőtisztként harcolt a németek ellen.1945-től 1960-ig diplomataként szolgált. Írói életműve mintegy 30 regény, néhány kötetnyi esszé és színdarab. Írt forgatókönyveket is, két filmet maga rendezett. Több álnéven publikált. 1975-ben az Émile Ajar néven kiadott Előttem az élet másodszor is elnyerte a Goncourt-díjat. 1980-ban öngyilkos lett.

ISBN

9789633554562

Kiadás éve

2018

Kiadó

Park Könyvkiadó

Kötés

puha kötés

Oldalszám

325

Szerző

Romain Gary

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„A virradat ígérete” értékelése elsőként