Ábel a rengetegben

25,00lei

„Abban a nevezetes ezerkilencszáz és huszadik évben, vagyis egy esztendőre rá, hogy a románok kézhez vettek minket, székelyeket, az én életemben még külön is igen nagy fordulat állott bé.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

Ilyenkor édesanyám ismét feltarisnyálta, s azzal visszament az erdei szállásra, hogy legalább egy hétig megint ne lássuk. Gyermek a háznál rajtam kívül nem volt, s én ezt nem is bántam, mert engemet is csak bajosan tudtak iskolába járatni s ruházni, olyan nagy szegénységben éltünk.”
Így kezdődik Tamási Áron talán legismertebb műve, az 1932-ben Kolozsváron megjelent Ábel a rengetegben. Hőse a tizenöt esztendős talpraesett, okos kamaszfiú, akit apja elszerzett erdőpásztornak a Hargitára, a csíkszeredai bank erdejébe. Ábelt valójában a szegénység űzi, nem a kalandvágy, „hegybéli” történetét is inkább az elemi létküzdelem irányítja, semmint a puszta kíváncsiság és a szabadságvágy. Sorsát fegyelemmel, bátorsággal viseli, sikeresen megküzd a rablókkal is. Végül megfogadja, hogy a szegények védelmezője lesz.

ISBN

9789632276526

Kiadás éve

2015

Kiadó

Helikon Kiadó

Kötés

puha kötés

Oldalszám

260

Szerző

Tamási Áron

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Ábel a rengetegben” értékelése elsőként