Árva korunkban

59,00lei

A huszadik század elején egy üzletember-misszionárus brit házaspárnak váratlanul nyoma vész Sanghajban.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

A huszadik század elején egy üzletember-misszionárus brit házaspárnak váratlanul nyoma vész Sanghajban. Fiuk, Christopher Banks Angliába kerül, s a 30-as években már ünnepelt magándetektív Londonban. 1937-38-ban Japán a második világháború nyitányaként sorra foglalja el a kínai nagyvárosokat. Sanghaj sorsa is hamarosan beteljesedik. Titkos brit diplomáciai tárgyalások kezdődnek Japánnal, az egész londoni divatos társaság a fenyegető világégésről beszél – főleg, úgy tetszik, Christopher Banks fantáziájában, aki egyre inkább úgy gondolja: ha nem megy vissza gyerekkora színhelyére, és nem oldja meg élete legfontosabb ügyét – szülei eltűnésének rejtélyét -, semmi sem akadályozhatja meg a keleti béke összeomlását, s vele együtt a nyugatiét sem, hiszen Sanghaj a maga európai negyedeivel valóságos szikra a lőporos hordón.
Politikai alvilág (kínai kommunisták és nacionalisták, szovjet kémek, veszélyes angol amatőrök) és üzleti alvilág (ópiumcsempészet) kusza köreibe vész bele Christopher nyomozása során, s ahogy a világ halad a pusztulás felé, úgy hatalmasodik el rajta a rögeszméje – az olvasónak pedig végül magának kell eldöntenie, mennyire megbízható forrásból származik ez az egész történet, és a megoldás csakugyan megoldja-e a rejtélyt.

ISBN

9789635040292

Kiadás éve

2019

Kiadó

Európa Könyvkiadó

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

495

Szerző

Kazuo Ishiguro

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Árva korunkban” értékelése elsőként