Átkozottak

59,00lei

R. Kelényi Angelika titokzatos, kiszámíthatatlan regénye két idősíkon fut, napjainkban és az 1800-as években. Ahogy azt az írótól megszokhattuk, az izgalmas, fordulatos krimi cselekménye a fantázia szüleménye, ugyanakkor a kor szellemét és eseményeit valósághűen ábrázolja.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

„Elképesztően fordulatos, egyedi és meghökkentő.” – Soós Tibor író, történész
Az átok megtalál…
Átskovács Krisztina történész évek óta kutatja a Habsburgok történetét. Különösen érdekli Rudolf trónörökös és Vetsera Mária bárónő kapcsolata és haláluk körülményei. Egy nap rejtélyesen eltűnnek a temetőből a baronesz maradványai, majd meglepő körülmények között kerülnek elő, ezért Krisztina Bécsbe utazik, hogy egy osztrák nyomozóval a végére járjon a bizarr esetnek. Ha sejtette volna, milyen veszély leselkedik rá, biztos, hogy kétszer is meggondolja, nekivágjon-e ennek a félelmetes kalandnak.
Átok ül a Habsburg családon. Egy átok, mellyel Batthyány gróf özvegye sújtotta a császárt és minden leszármazottját. A nép még 1867-ben is erről beszél. Azt suttogják, tizenhárom erőszakos halálnak kell történnie a Habsburg családban ahhoz, hogy megtörjön a rontás. Ahogy telnek az évek, az átok beteljesedni látszik… Erzsébet királyné félelme nem alaptalan. Egy titkos szervezet, mely nem nézi jó szemmel a kiegyezést, azon munkálkodik, hogy segítsen a sorsnak…
A szálak végül összeérnek. Krisztina kezében futnak össze, de vajon túléli a múlt és a jelen hátborzongató összefonódását? Létezik síron túli szerelem?

ISBN

9789635701810

Kiadás éve

2021

Kiadó

Álomgyár Kiadó

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

315

Szerző

R. Kelényi Angelika

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Átkozottak” értékelése elsőként