Az állatok felszabadítása

42,00lei

Az 1975-ben megjelent, 1990-ben átdolgozott, azóta sok nyelven sok kiadást megért Az állatok felszabadítása azt a tételt bizonyítja, hogy szenvedésre és örömérzésre képes nem emberi lényeket tárgyakként használni, természetes szükségleteiket semmibe venni éppoly erkölcstelen, mint bármely rasszista vagy szexista disz­krimináció.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

Az elkövetők azonban nem sötét bűnözők, hanem a saját köreikben többnyire igazságosságra törekvő emberek, akik készen kapják szüleiktől és változatlanul adják tovább gyermekeiknek a fajista előítéleteiket, s vásárlásaikkal és adójukkal olyan tevékenységeket tartanak fenn, amelyekkel fajunk érzőképes állatok tömegeinek elemi érdekeit áldozza fel saját jelen­ték­telenebb, sok­szor csak vélt érdekeiért.
A filozófiai érveket a 20. század végi (és 21. század eleji) valósághoz kapcsoló 2. és 3. fejezet tárgyilagosan rögzíti a laboratóriumi és a mezőgazdasági állatok ember általi kizsákmányolásának letaglózó tényeit. Ma már tudjuk: ezt a zsarnoki alapállását az emberiségnek – ökológiai okokból is – fel kell adnia. Képesek leszünk-e meghozni az ehhez szükséges kollektív döntéseket? Első, döntő lépésként Peter Singer az egyéni döntéseinket igyekszik az érdekek egyenlő megítélésének irány­tűjéhez hozzáigazítani.

ISBN

9786155981081

Kiadás éve

2019

Kiadó

Oriold és Társai Kft.

Kötés

puha kötés

Oldalszám

284

Szerző

Peter Singer

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Az állatok felszabadítása” értékelése elsőként