Az Urantia könyv

129,00lei

Magyarázatok az Istennel, a világegyetemmel, a Jézussal és az emberrel kapcsolatos rejtelmekre

A termék megvásárlásával 9 hűségpontot gyűjthetsz!
Raktáron Várható szállítási idő 2-3 munkanap

Egy könyv, amely megváltoztatja a világképedet! Nemzetközi bestseller – már magyar nyelven is!
Az Urantia könyv szerzői állításuk szerint mennyei lények, akik a könyvben foglaltakat, mint kinyilatkoztatást mutatták be a bolygónknak, vagyis az Urantiának. Az Urantia könyvben olvasható írások az emberiség megjelenésével, történelmével és sorsának beteljesülésével, valamint az Istenhez fűződő viszonyunkkal kapcsolatosan adnak tájékoztatást. Páratlan és lenyűgöző képet tárnak elénk Jézus életéről és az ő tanításairól. Az idő és az örökkévalóság új távlatait nyitják meg az emberi szellem előtt, és eddig ismeretlen részletekkel szolgálnak a világegyetem működéséről. Az Urantia könyv világos és tömör egységbe rendezi a tudományos, a bölcseleti és a vallási ismereteket. A könyvet olvasók és tanulmányozók szerint az Urantia könyv világszerte jelentős mértékben hozzájárul az emberek vallási és bölcseleti gondolkodásának fejlődéséhez. A világ számos helyéről kaptunk olyan olvasói visszajelzéseket, hogy az Urantia könyv mélyen megérintette őket és gyakran számoltak be arról is, hogy megváltoztatta az életüket; a szellemben való gyarapodás új szintjeinek elérésére ösztönzött, és az emberi élet értékének teljesebb elismerését váltotta ki bennük.
Arra bíztatjuk, olvassa el Ön is, és fedezze fel építő üzenetét.
Olvasói vélemények:
“Az Urantia könyv 18 évig fontos része volt az életemnek. Átlag amerikai feleség és anya vagyok, aki dolgozik, Ez a könyv segítségemre volt, hogy megértsem létezésemet a Világegyetemben, és gazdagítsam Istenhez fűződő viszonyom. Megváltoztatta az életszemléletemet, és békét adott a napi feladatok elvégzéséhez.”
“Amikor 16 éves voltam, úgy döntöttem, esély sincs arra, hogy Isten létezzen. Ateista lettem, Miután filozófiát hallgattam az egyetemen, rájöttem, hogy Isten létezését sem bizonyítani, sem cáfolni nemlehet. A tudomány felé fordultam válaszokért, ám a tudomány cask azt képes leírni:” hogyan”, de nem azt, hogy “miért”. Olvastam, válaszok után kerestem és kutattam. A fejem tele volt információval. Azután a kezembe került ez a könyv. Szinte az elejétől a végéig elolvastam. Megváltoztatta az életemet. Azóta is olvasom, minden nap. A legfontosabb könyv, amit valaha olvastam.”
“Ajánlom ezt a könyvet mindazoknak, akik nap mint nap felteszik magunknak a kérdést: Mivégre vagyunk itt a Földön? – és még nem kaptak rá választ.“
“Az a fantasztikus ebben a könyvben, hogy ha megérted, gyökeresen megváltozik körülötted minden. Olyan boldog vagyok, hogy segítségével felfedeztem saját magamagmahatatlanságát. A könyv nélkül meghaltam volna. Az üzenetei lelkesítőek, hitet adnak, és szeretettel teliek.”

ISBN

9781883395117

Kiadás éve

2022

Kiadó

Bioenergetic Kiadó

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

2046

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Az Urantia könyv” értékelése elsőként

Most a blogban

Ajánlók, pletykák, események