Bízz magadban – Önértékelés, önelfogadás, önbecsülés

29,00lei

\”Az a baj, hogy nincs önbizalmam\” – halljuk úton-útfélen, még olyan emberek szájából is, akikről adottságaik és körülményeik alapján nem gondolnánk, hogy ilyen problémával küzdenek.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

Bár egész modern kultúránk énközpontú, narcisztikus, a lelkünk mélyén sokan nem szeretjük magunkat, és félünk, hogy mások is kevésnek, elégtelennek, értéktelennek találnak minket. Éppen ezért védekező pozíciót veszünk fel, visszahúzódunk, nehogy még jobban megsérüljünk – vagy éppen minden erőnkkel bizonyítani próbáljuk, hogy igenis érünk valamit. Ám a bennünk lévő kétséget a külső sikerek csak átmenetileg enyhítik. Ráadásul saját magunkkal kapcsolatos elégedetlenségünket hajlamosak vagyunk környezetünkre is kivetíteni, ezért rossz közérzetet és türelmetlenséget terjesztünk magunk körül.
Tiszta szívből szeretni és becsülni önmagunkat azonban nem könnyű, ha fájdalmas kudarcok terhét cipeljük, ha mások bántó, lekicsinylő mondatai belénk égtek, ha a szüleink sem fogadtak el minket feltétel nélkül. Ebben az esetben önismereti munkára van szükségünk, hogy felnőtt fejjel csodálkozzunk rá: minden gyöngeségünkkel együtt is értékes és szeretetreméltó emberi lények vagyunk. Ebben igyekeznek segítséget nyújtani a kötet kiváló szerzői is.

ISBN

9786155281181

Kiadás éve

2014

Kiadó

Kulcslyuk Kiadó

Kötés

puha kötés

Oldalszám

184

Szerző

Dr. Bagdy Emőke, Dr. Szondy Máté, Kádár Annamária, Kozma-Vízkeleti Dániel, Pál Ferenc

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Bízz magadban – Önértékelés, önelfogadás, önbecsülés” értékelése elsőként