Düh

49,00lei

Az Isten veled, Columbus és a Nemezis – az író legelső és legutolsó könyve – után Philip Roth-sorozatában a 21.

A termék megvásárlásával 4 hűségpontot gyűjthetsz!
Raktáron Várható szállítási idő 2-3 munkanap

Hogyan állja az egyén a körülmények csapását? Philip Roth itt is ezt vizsgálja.
Amerika, 1951, a koreai háború második éve. A szorgalmas, törvénytisztelő Marcus Messner az ohiói Winesburg vidéki, konzervatív főiskoláján kezdi meg másodéves tanulmányait. Szülővárosából, Newarkból menekül ide, mert apja már-már esztelenül félti a felnőtt élettől: az idősebb Messner valójában attól retteg, hogy egyetlen fia a koreai frontra kerül, vagyis a halálba.
Winesburgben Marcus, aki igyekszik megtalálni a helyét egy másfajta amerikai világ szokásai és korlátai között, többször szembekerül a bigott dékánnal, és beleszeret a szépséges, de sérült lelkű Oliviába. Marcusban ütközik egymással a szerelem és a szülők iránti szolidaritás, az önérzet és a kötelességtudás, a megalkuvást nem ismerő intellektus és a naivitás, s mindez olyan ballépésekhez vezet, amelyek együttesen tragikus vétségnek bizonyulnak.
A Düh – akárcsak a Nemezis – igazi modern kori sorstragédia, melyből 2016-ban az eredeti Indignation címen az USA-ban film is készült.
”Szövevényes, szenvedélyes és elbűvölő… Valódi kései mestermű.” – John Banville, Financial Times

ISBN

9786155955303

Kiadás éve

2020

Kiadó

21. Század Kiadó

Kötés

puha kötés

Oldalszám

240

Szerző

Philip Roth

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Düh” értékelése elsőként