Első tánc

56,00lei

\”Egy regény tele álmokkal, vágyakkal és szenvedéllyel.\” – R. Kelényi Angelika\”Megmutatja mire képes a nagybetűs Szerelem.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

Útjuk szétválik, amikor Zoey-nak haza kell utaznia, de a sors újra egymás karjába sodorja őket. Szerelmüknek nemcsak a korkülönbség szab gátat, de egy olyan titok is, amit Zoey képtelen feldolgozni. A lány életébe ekkor betoppan egy másik férfi, aki éppen azt a biztonságot tudná neki nyújtani, amit Owentől sosem kaphat meg. Zoey így válaszút elé kerül: a szívére hallgat, és a szenvedélyt választja, vagy az eszére, és a kiszámítható életet.
Hová vezethet egy titkokkal és hazugságokkal kezdődő kapcsolat? Számít-e a korkülönbség, amikor két rokon lélek találkozik? Követhetjük-e úgy az álmainkat, hogy közben nem kell mindent feladnunk, ami számunkra fontos?
Baráth Viktória az Első tánc című romantikus regényével debütált, amely az álmaink megvalósításáról, a leküzdendő akadályokról és a saját határaink átlépéséről szól. A történet bővített kiadása szenvedélyben és izgalomban bővelkedik, továbbá olyan kimaradt jeleneteket is tartalmaz, amelyeket eddig nem olvashattunk.

ISBN

9786156145062

Kiadás éve

2020

Kiadó

Álomgyár Kiadó

Kötés

puha kötés

Oldalszám

567

Szerző

Baráth Viktória

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Első tánc” értékelése elsőként