Erdély aranykora – Fejedelmek tündérkertje

69,00lei

A Magyar Királyság keleti részén a Buda elestét követő évtizedekben kiformálódó új magyar állam, a fejedelemség igazi aranykort hozott Erdély számára.

A termék megvásárlásával 5 hűségpontot gyűjthetsz!
Raktáron Várható szállítási idő 2-3 munkanap

Erdély fejedelmei, noha az oszmánok kényszer szülte vazallusai lettek, mindvégig megmaradtak magyarnak és európainak. Nemzetük érdekeit képviselve igyekeztek egyensúlyozni a két nagyhatalom szorításában és országukat megtartani a keresztény Európa kereteiben. Volt közöttük tehetséges államszervező és túlzó álmodozó, nagyszerű hadvezér és a művészeteket nagyra becsülő elmélkedő alkat, de volt gazdasági szervezőtehetség és pragmatikus célokat kitűző államférfi egyaránt. A legnevesebb erdélyi uralkodói dinasztia, a Báthoryak európai rangja már a 16. század végén biztosította az ország helyét a kelet-európai államok között, de a fejedelmek közül a legtehetségesebb, Bethlen Gábor még nagyobb sikert ért el. A 17. század első felére sikerült a fejedelemséget az európai protestáns országok szövetségi rendszeréhez kapcsolnia, nevet, elismerést, megbecsülést – és persze nem kevés ellenséget is – szereznie maga és országa számára. Az a politikai értelemben tünékeny, illékony világ azonban, amelyre a Tündérkert kifejezés eredetileg utalt, a 17. század első felére már egy szellemi és anyagi javakban bővelkedő, vonzó országot jelentett.

ISBN

9786156280046

Kiadás éve

2021

Kiadó

Rubicon Intézet Nonprofit Kft.

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

352

Szerző

Oborni Teréz

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Erdély aranykora – Fejedelmek tündérkertje” értékelése elsőként