Európa felszámolásának fő tényezői

55,00lei

A vegyészmérnök végzettségű szerzőnek ez az ötödik könyve. Az előző kettő, a \”Keresztényüldözés a 21.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

A felszámoláshoz vezető fő tényezők közül a Szerző elsőnek az európai kereszténység helyzetét, a Nyugat Európában általános keresztényellenességet tárgyalja. Ebben a részben van a ”Keresztény egyházak vezetési válsága” című fejezet is, amelynek beillesztésén vagy kihagyásán a Szerző sokat gondolkodott. Végül betette, mert úgy vélte, hogy a keresztény egyházak vezetőinek nagy a felelőssége az Európában kialakult helyzetért. Külön fejezetek foglalkoznak az európai keresztény alapértékek elutasításának kérdésével, hiszen ezeknek az értékeknek az ápolása, erősítése is kellene a hagyományos Európa megmaradásához. A könyv nagy terjedelemben mutatja be az európai közvéleményt erősen foglalkoztató bevándorlás, bevándoroltatás témakörét. Ezt tartja ugyanis az előbb említett két belső tényező mellett a harmadik, külső, fő tényezőnek, mely Európa felszámolásához vezet. Mivel a behozott idegen kultúrájú, civilizációjú, vallású, gondolkodásmódú tömegek 97-98 százaléka muszlim, ezért egy külön fejezet mutatja be az iszlám lényegét. Olyan tényeket tartalmaz ez a rész, amelyeket a széles közvélemény túlnyomó többsége nem ismer. Döbbenetes a nemzethalálhoz legközelebb álló öt ország helyzetének a bemutatása, de az integráció teljes kudarcáról és az EU vezetési válságáról írott fejezetek is. Végül a Szerző arra a nem veszélytelen kérdésre is keresi a választ, hogy kinek az érdeke a hagyományos Európa felszámolása?

ISBN

9789633022801

Kiadás éve

2020

Kiadó

Püski Kiadó

Kötés

puha kötés

Oldalszám

372

Szerző

Győrfi Károly

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Európa felszámolásának fő tényezői” értékelése elsőként