Ferenc József levelei Sisihez – I. kötet

84,00lei

A világ egyik legismertebb házaspárjának életébe enged betekintést Ferenc József feleségéhez, Erzsébethez írt levelezése, mely eddig mindössze egyetlen alkalommal, 1966-ban jelent meg németül Georg von Nostitz-Rieneck szerkesztésében.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

Ezáltal írásos hagyatékában a levelei szerepe értelemszerűen felértékelődik, különösen élete két meghatározó asszonyához (anyjához, Zsófia főhercegnéhez és feleségéhez) küldött sorai érdemelnek kiemelt figyelmet. Ezen források sorából kiemelkednek jellegüknél fogva feleségéhez intézett levelei, melyekből naplószerű részletességgel bontakoznak ki előttünk az uralkodó hétköznapjai és fontosabb életeseményei. Az aprólékos, informatív beszámolókból egyszerre alkothatunk képet Ferenc Józsefet (államfői minőségében) foglalkoztató aktuális politikai kérdésekről, ezekhez kapcsolódó döntési mechanizmusokat kísérő dilemmákról, mindeközben rálátást nyerhetünk az uralkodó privát szférájára is, így a Habsburg-családot érintő problémákra, eseményekre, amellett emberi mivoltában is megjelenhet előttünk: feleségébe mindvégig szerelmes férjként megnyilatkozva: ”…ma pedig az az első dolgom, hogy írjak neked, Angyalom, s elmondjam, hogy folyton rád gondolok és türelmetlenül várom tőled a híreket”, írt vágyódásáról Erzsébetnek Párizsból 1867. októberében. A kötet Vér Eszter Virág és Borovi Dániel gondozásában jelenik meg.

ISBN

786156016607

Kiadás éve

2021

Kiadó

Erdélyi Szalon

Kötés

puha kötés

Oldalszám

695

Szerző

Ferenc József

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Ferenc József levelei Sisihez – I. kötet” értékelése elsőként