Fogságom naplója

45,00lei

Kazinczy Ferenc az 1780-as évek elejétől 1831-es haláláig, vagyis mintegy ötven esztendőn keresztül aktív résztvevője volt a magyar szellemi életnek, ebből 25–30 éven át meghatározó szerepet játszott a folyamatok alakításában.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

Ahhoz azonban, hogy ez a belátás a maga teljességében körvonalazódhasson, elengedhetetlen a hagyaték egészének korszerű textológiai feltárása. A Debreceni Egyetem Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetében működő akadémiai kutatóhely (Klasszikus Magyar Irodalmi Textológiai Kutatócsoport), amely 2007-től konzorciumi formában működve összefogja a DE, az ELTE és a SZTE társintézeteit, tanszékeit, illetve más intézményekben dolgozó kollégákat, Kazinczy Ferenc műveinek kritikai kiadásával az életmű tervszerű és teljességre törekvő feltárását tekinti céljának. Az anyag jellegének és mennyiségének ismeretében szövegkiadói programját az elektronikus és papíralapú kiadás kettős, egymásra épülő, párhuzamos fejlesztésével kívánja megvalósítani. A könyvsorozatban két alapvető kiadástípus jut szerephez: a forrásközlés és a genetikus elvű feldolgozás. Jelen kötet Kazinczy hatástörténetileg bizonyosan legjelentősebb művét, a Fogságom naplóját tartalmazza. A kritikai kiadás arra tett kísérletet, hogy érzékeltesse az önéletrajzi írások közé tartozó, Kazinczy életének végén lezárt szöveg keletkezésének kontextusát is: ezért a kötetbe felvettük Kazinczy számos egyéb írását, amelyben a szerző igyekezett valamilyen formában a hétéves fogság traumatikus élményét megfogalmazni. A kritikai kiadás újdonsága még, hogy rekonstruálta azt a családi levelezést, amelyet Kazinczy minden bizonnyal a Fogságom naplója részeként, függelékeként gondolt el, s amelyben számos olyan, a rokonoktól származó levél található, amely soha nem jelent meg ugyan nyomtatásban, ám fontos adalékokat tartalmaz az író fogságának periódusáról. Ilyenformán ebben a kötetben egy ismertnek tűnő, klasszikus irodalmi szöveg új arcát villantja fel, a jegyzetek pedig megkísérlik lehetővé tenni azt, hogy ez a fontos és szép mű történeti forrásként és esztétikai élményt nyújtó memoárként is olvasható legyen.

ISBN

9789633181348

Kiadás éve

2011

Kiadó

Debreceni Egyetemi Kiado

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

527

Szerző

Kazinczy Ferenc

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Fogságom naplója” értékelése elsőként