Hajtsad ekédet a holtak csontjain át

45,00lei

Egy sziléziai falu lakója rejtélyes körülmények között meghal. Szomszédja, Janina Duszejko egy nyomra bukkan, amelyet elárul a rendőröknek.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

OLGA TOKARCZUK (1962) az egyik legolvasottabb lengyel író, könyvei 34 nyelven jelentek meg. Végzettsége szerint pszichológus. Egyetemi tanulmányai idején önkéntesként viselkedészavaros serdülők pszichiátriai gondozóintézetében dolgozott. 1985-től terapeutaként praktizált, és Jungot tanulmányozta, ami hatással volt írásaira is. Első regényéért (Az Őskönyv nyomában, 1993; magyarul: 2000) rögtön elnyerte a Ko?cielski Alapítvány díját. Az igazi áttörést azonban Őskor és más idők (1996; magyarul: 2011) és Nappali ház, éjjeli ház (1998; magyarul: 2014) című regényei hozták meg számára. Két könyvét is (Begunok, 2007; Jakub könyvei, 2014) a legrangosabbnak számító lengyel irodalmi díjjal (NIKE) jutalmazták; előbbi regénye 2018-ban a Nemzetközi Booker-díjat is elnyerte. Olga Tokarczuk életművéért idén megkapta az egy év késéssel kiosztott, 2018-as irodalmi Nobel-díjat.
KÖRNER GÁBOR (1969) fordító, lengyel és ukrán szakon végzett az ELTE-n. 1996-1998 között a JAK Világirodalmi Sorozatot szerkesztette. 1999-ben a Nemzeti Kulturális Alap alkotói ösztöndíjasa, 2006-ban Babits Mihály-ösztöndíjas volt. 2005-ben a Lengyel Köztársaság kulturális minisztere a Lengyel Kultúráért Érdeméremmel tüntette ki. 2011-ben József Attila-díjat kapott.

ISBN

9789634145837

Kiadás éve

2019

Kiadó

L'Harmattan Könyvkiadó

Kötés

puha kötés

Oldalszám

260

Szerző

Olga Tokarczuk

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Hajtsad ekédet a holtak csontjain át” értékelése elsőként