Káin

39,00lei

José Saramago, a 2010-ben, nyolcvanhét éves korában elhunyt Nobel-díjas író életművének utolsó, nagy vihart kavaró művét tartja a kezében az Olvasó.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

Ha az úrnak lenne egy fia, azt is megöletné, kérdezte izsák, Erre a jövő ad választ, Ez az úr mindenre képes, a jóra, a gonoszra és a még gonoszabbra is, Így van, Ha nem engedelmeskedsz a parancsának, mi történt volna, kérdezte izsák, Az úr romlással vagy betegséggel sújtja azt, aki nem teljesíti a rendelését, Bosszúálló isten a mi urunk, Azt hiszem, igen, válaszolt ábrahám lehalkítva a hangját, mintha félne attól, hogy meghallják, mert az úr mindent megtehet, Hibát vagy bűnt is elkövethet, kérdezte izsák, Bizony, hibákat és bűnöket is, Atyám, nem tudom elfogadni ezt a vallást, El kell fogadnod, nincs más választásod, most pedig kéréssel fordulok hozzád, egy alázatos kéréssel, Mi légyen az, Felejtsük el, ami történt, Nem tudom, hogy képes leszek-e elfelejteni, atyám, még látom magamat, ahogy ott fekszem, megkötözve a fahasábokon, és téged, ahogyan felemeled a karod, és a kezedben megcsillan a kés, Nem én voltam az, józan eszemmel nem tennék ilyet, Azt akarod mondani, hogy az úr elveszi az emberek józan eszét, Igen, nagyon sokszor, csaknem mindig, válaszolta ábrahám, Akárhogyan is, a te kezedben volt a kés, Az úr mindent előkészített, és az utolsó pillanatban közbelépett, láttad, ott volt az angyal, Elkésett…

ISBN

9789630794343

Kiadás éve

2012

Kiadó

Európa Kiadó

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

160

Szerző

José Saramago

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Káin” értékelése elsőként