Kisvakarcs

63,00lei

\”Nem túlzás azt állítani, hogy aki elolvassa ezt a könyvet, az soha többé nem tud úgy gondolni (Steve) Jobsra, mint azelőtt.

A termék megvásárlásával 5 hűségpontot gyűjthetsz!
Raktáron Várható szállítási idő 2-3 munkanap

Korai éveiben Lisa édesanyjával, Chrisann Brennannel lakott: ekkor apja egyfajta mitikus figura volt számára, akivel csak nagyon ritkán találkozott. Később, amikor Steve érdeklődni kezdett iránta, megnyílt előtte egy villák, nyaralások és magániskolák fémjelezte, új világ. Apja figyelme boldogsággal töltötte el, de hamar megismerte Jobs rideg, kritikus, kiszámíthatatlan oldalát is. Középiskolás korában megromlott a kapcsolata az anyjával, ezért úgy döntött, az apjához költözik. Azt remélte, Jobs ettől végre olyan apja lesz, amilyet mindig is szeretett volna.
A Kisvakarcs Lisa Brennan-Jobs gyerekkorának és fiatalságának szívbe markoló története. A kötekedő, bölcs és vicces Lisa felejthetetlen kalauz, aki folyamatosan rácsodálkozik a korra, városra és a két különleges családra, amelyben él, miközben rettenetes érzésekkel viaskodik – szégyelli a puszta létét, úgy érzi nem lenne joga élni.
A Kisvakarcs izgalmas korrajz az 1970-80-as évek Kaliforniájáról, és őszinte vallomás egy meglehetősen bonyolult, ellentmondásos apa-lánya kapcsolatról.
”Apám Kisvakarcsnak hívott…Eleinte azt hittem, hogy a kisvakarcs azt jelenti, hogy kicsinek és vékonynak lát, mint egy törpét, így csenevésznek vagy korcsnak hív. Később tudtam csak meg, hogy a ”vakarcs” régi szó, így nevezték a dagasztóteknő alján maradt tésztából sült cipócskát, amely ízletes étel.”
Az íróról:
Lisa Brennan-Jobs Brooklynban él, a Kisvakarcs az első könyve. Cikkei és kisebb írásai jelentek meg a Vogue-ban, az O magazine-ben, a Southwest Review-ban, a Massachusetts Review-ban, a Harvard Advocate-ben és a Los Angeles Timesban.
Vélemények:
”Ezzel a mesteri memoárral Lisa Brennan Jobs olyat alkotott, ami felülírta a várakozásainkat, és megteremtette a tökéletes szilícium-völgyi gótikát. A könyv számtalan erénye közül a legnagyobb talán az, hogy a szerző igazán a sajátjává formálta ezt a történetet.”
/Vogue
”Gyönyörű, irodalmi és pusztító.”
/The New York Times
”Csodálatosan elmesélt történet családról, szeretetről és identitásról. Döbbenetesen szép tanulmány a gyereknevelésről, amelynek az egyik szereplője történetesen épp az Apple társalapítója.”
/Kirkus Reviews

ISBN

9789633048702

Kiadás éve

2019

Kiadó

HVG Könyvek kiadó

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

349

Szerző

Lisa Brennan-Jobs

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Kisvakarcs” értékelése elsőként