Kolbe A szeplőtelen lovagja Válogatás Szent Maximilian Kolbe írásaiból

Szent Maximilian Kolbe, a német fogolytáborban meghalt lengyel ferences rendi minorita szerzetes mondta: „Az a szent, akinek a környezetében az emberek szentté válnak!” Világunkban oly gyakran ítélkeznek az emberek és egykettőre elengedik egymás kezét, ádáz ellenségé válva. Sajnos a egyszerű ítélkezni, ez a gonosz lélek kikövezett útja, de tudnunk kell, hogy ez az út a pokolba vezet!
A mi Urunk Jézus Krisztus 2000 évvel ezelőtt egészen biztos tisztán látta mennyi bűn, elesettség, gyengeség van a körülötte gomolygó rabszolgatartó világban, és ő mégis gyermekként képes volt rámosolyogni a betlehemi pásztorokra, a társadalom terhét hordozni hívatott bölcsekre! Felnőtt fejjel is szeret bennünket, bizalommal a magát bűnösnek valló Pétert és társait meghívja, hogy mellette, vele együtt jósággal emberek halászaivá legyenek! Jézus tisztán és világosan látja Zakeus bűneit, a garadai ördöngös elesettségét, Mária-Magdolna kicsapongását, a mi bűneinket is látja, akárcsak az orvos a balesetben összetört ember sebeit! Látja a bűneinket de nem ítélkezik, hanem szánja az ördög hálójában vergődő elesett embert és saját szenvedése által megváltja azt! Jézus nem ítélkezik, hanem gyógyít, szeretettel szentté teszi minden korban az ő kezébe kapaszkodó tanítványait, az eldobott kő az ő kezei között szegletkővé válik. Mellette az emberek megerősödnek, talpra állnak, új életet kezdenek, kivirágoznak, emberkatedrálisokká nőnek. Jézus apostolaiból, barátaiból, a történelem minden korszakában lépésről-lépésre szentek lesznek. Szentek, kiknek a tiszteletükre templomok épülnek, zarándokutak szerveződnek, hisz ők Jézus Krisztus képére és hasonlatosságára szeretetben újjászülettek, Isten hordozó szentekké váltak.
Akkoriban, a második világháború vége felé az egész emberiség gyűlölettel egymásnak feszült, ömlött a vér patakban és mindenki a másikat nevezte rossznak, gyilkosnak, utolsó gazembernek! S e apokaliptikus világégésben, melyhez fogható még soha nem volt a világban s melyhez fogható reméljük, hogy soha nem is lesz, Maximilian Kolbe áldásra tárta karjait, s az egész világért imádkozva szeretettel bemutatta a legnagyobb áldozatot, – a saját ÉLETÁLDOZATÁT a dachaui halálgyár sötét pincéjében! Több napon keresztül szenved, étlen – szomjan vívja a haláltusáját és közben imádkozik, zsoltárokat énekel, szentélyé nemesíti a koncentrációs tábort! Önként vállalt szenvedésével megszenteli nemcsak azt a sötét pincét, hanem mindannyiunkat, az egész világot! Kolbe atya egy igaz ember, akinek szeretetéért Isten sokunk bűnét megbocsájtja!