Küzdelmek, emlékezések

55,00lei

Nem lehet még egy írót találni, aki annyi áldozatot hozott volna Trianon revíziójáért, mint Tormay Cécile.

A termék megvásárlásával 4 hűségpontot gyűjthetsz!
Raktáron Várható szállítási idő 2-3 munkanap

Nem lehet még egy írót találni, aki annyi áldozatot hozott volna Trianon revíziójáért, mint Tormay Cécile, a XX. század egyik legnagyobb magyar írója. Mennyire sokatmondó, hogy megrázó és váteszi beszédeit 1939 óta nem adta ki senki! Pedig azóta nem védte úgy a nőt, és nem védte úgy magyar nő a magyar férfit, és – 1956-ot kivéve – a Hazát, mint a két világ#háború között az ő mozgalma, a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége (MANSz). Tormaynak a szervezetben betöltött ne#gyedszázados tevékenységét méltán említhetjük egy sorban az olyan magyar asszonyok, mint az egri nők, vagy nagyasszonyok – Kanizsai Dorottya, Zrínyi Ilona vagy az aradi vértanúk özvegyeinek cselekedeteivel.
A mozgalomhoz az 1930-as években már közel egymillió asszony tartozott, hiszen a tét nagyobb volt bármilyen, addig nőket érintő közös érdeknél: megmarad-e Magyarország, s olyannak marad-e meg, amiként szeretnénk, és ahogy a világ megismer#te? És a mozgalom választott vezetője mégis mindig megóvta őket attól, hogy párttá alakuljanak. Miért és mit akartak hát?
„Asszonyi lelkekből gátat emelni a kommunizmus áradatának!” – látta meg egy másik asszony, és valóban ez volt Tormay Cécile mozgalmának történelmi feladata. Tormay Cécile jelen könyvének emlékkiadása több mint nyolcvan esztendőt váratott magára. A hiánypótló és egyedülálló kötetből megismerhetjük Tormay Cécile küzdelmeit: a hazaszerető Honleányt, aki a művészetét is feláldozta a nemzete szolgálatáért; a bátor, szókimondó, igazságszerető és sokszor saját környezetével is kritikus, éles szemű Asszonyt; és a hihetetlen megérző-átérző képességgel rendelkező és végtelen hittel meg#áldott Látnokot, aki lankadatlanul hitte és hirdette, hogy a trianoni igazságtalanság nyomán fakadt jogos magyar álmok egyszer beteljesülnek.

ISBN

9786155374630

Kiadás éve

2021

Kiadó

Kárpátia Stúdió

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

299

Szerző

Tormay Cécile

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Küzdelmek, emlékezések” értékelése elsőként