Lázadni veletek akartam

42,00lei

1989 ősze, Ceauşescu Romániája. Három magyar kamasz fiú a lét szűkössége ellen lázadva rendszerellenes akciókba kezd.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

Húsz évvel később egy osztálytalálkozó alkalmával kell szembenézniük tetteik következményeivel, egymással, a múlttal és legfőképpen önmagukkal. S ami még ennél is fájóbb: azzal, hogy akaratukon és tudtukon kívül mások életét is felforgatták, tönkretették.
Kire, mire fogjuk, foghatjuk a sorsunkat? Az országra, ahol élünk? A történelmi korra, amelybe beleszületünk? Szüleinkre, nagyszüleinkre, barátainkra? A gyerekkorunkra? Eszmékre, a politikára? Istenre, vagy talán a véletlenre? Csakis magunkra?
A nagybetűs történelem és a legközönségesebb hétköznapok találkozási pontjában játszódó mű, amely egyszerre izgalmas ”kalandregény” és elgondolkodtató fejlődéstörténet, azonban elszakad attól a közegtől, ahol megszületett, és általános tanulságot hordoz. Sorsunk nem az, ami körülvesz minket, és megesik velünk, hanem az a történet, amit mindebből ”készre alkudunk” magunkkal. S a legfontosabb kérdés, hogy azután mennyire tudunk együtt élni ezzel az alkuval.

ISBN

9786155715129

Kiadás éve

2017

Kiadó

Jaffa Kiadó

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

256

Szerző

Bódi Attila

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Lázadni veletek akartam” értékelése elsőként