Macskaszem

59,00lei

„Az ember nem visszatekint az időre, inkább keresztülnéz rajta, lefelé, akár a vízen. Néha ez bukkan a felszínre, néha az, néha semmi. Semmi sem múlik el.”

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

Elaine Risley, az ellentmondásos megítélésű festőnő az életmű-kiállítására tér vissza fiatalsága színhelyére, Torontóba. A városba érkezve megrohanják az emlékek: eszébe jutnak egykori játszótársai, akikkel együtt fedezték fel a barátság titokzatos világát, megismerve a vágyakozást, a kegyetlenséget és az árulást, de felidéződnek a férfiak is, akikkel – az alkotás mellett – az elveszített önbecsülése helyén támadt űrt próbálta később kitölteni. Elaine-nek szembe kell néznie múltjával, művészként és nőként is számot kell vetnie önmagával.
A Macskaszemben feltárul a gyermeki lét sötét oldala és a 20. század közepén művészként érvényesülni próbáló nő küzdelmes útja. „A világ, melyet Atwood halálos pontossággal lefest, magányos, rémisztő hely, ahol az idő múlását az osztályterem ablakába lógatott papírtökök, hóemberek és -tulipánok jelzik, és a jövő, minden taszító női rejtélyével, csupán fenyegetés” ‒ írta róla The New York Times. Az 1989-ben Booker-díjra is jelölt regény most először olvasható magyarul.

ISBN

9789635180585

Kiadás éve

2020

Kiadó

Jelenkor Kiadó

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

663

Szerző

Margaret Atwood

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Macskaszem” értékelése elsőként