Most már tisztán látok

55,00lei

A rajongók sok éve vártak arra, hogy dr. Wayne W. Dyer megírja emlékiratait. Egy szokásos memoár helyett azonban életének kvantumpillanatait – legelemibb emlékeit – gyűjtötte egy csokorba.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

Most azonban, amikor abban a helyzetben vagyok, hogy mindezt tisztán átláthatom, tudom, hogy minden egyes találkozás, kihívás és helyzet csodálatos szálai az életemet alkotó és meghatározó szövetnek, és mindezért a legmélyebb hálát érzem.”
A könyv olvasásakor úgy fogják érezni, mintha ott ülnének az író mellett, gondosan áttanulmányozva személyes fényképalbumát, hallanának családjáról, katonai szolgálatáról, vagy arról, hogyan írta bestsellereit. Eközben ösztönzést éreznek majd arra, hogy saját életükre is visszatekintsenek, és megérthessék: Önöket hogyan vezette el mindaz, amit megtapasztaltak, oda, ahol épp most tartanak.
A Most már tisztán látok amellett, hogy bensőséges betekintést nyújt egy bámulatos tanár életébe, az útkeresők számára is fontos kulcsot ad a megvilágosodás felé vezető saját útjukhoz.
Dr. Wayne W. Dyer nemzetközileg elismert szerző és előadó az önfejlesztés területén. Több mint negyven könyv, számos hanganyag és videó szerzője, és több ezer rádió- és televízióműsorban szerepelt. Wayne emellett doktori fokozatot szerzett a Wayne Állami Egyetemen nevelési tanácsadásból, és a New York-i St. John’s Egyetem docense volt.

ISBN

9789635292066

Kiadás éve

2014

Kiadó

Édesvíz Kiadó

Kötés

puha kötés

Oldalszám

377

Szerző

Dr. Wayne W Dyer

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Most már tisztán látok” értékelése elsőként