Nagy Lajos Első kötet Aranysarkantyús lovagok

52,00lei

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

Az Anjou-házból származó I. Károly, ismertebb nevén Károly Róbert magyar király a XIV. század első negyedében kíméletlen harcok árán megszabadította az országot az oligarchák átkos hatalmától. Megteremtette a belső rendet, ami gazdasági fellendülést hozott, és az ország virágzásnak indult. A kincstár megtelt, és az uralkodó most már az ország fejlődésével, a szövetségi kapcsolatok kiépítésével foglalkozhatott. Nagybátyjával, a nápolyi Bölcs Róberttel megállapodott a dinasztikus házasságban.
Három fia közül a legidősebbnek, Lajosnak szánta a magyar trónt, a középsőnek, András hercegnek pedig a Nápoly-Szicíliai Királyság koronáját, Johanna hercegnővel kötendő házassága révén. Azt tervezte, hogy a két ország testvéruralkodói olyan szilárd egységet kovácsolnak majd, ami képes lesz minden külső hatalmi törekvésnek ellenállni.
Ám nem számolt azokkal a körülményekkel, amelyekkel Andrásnak, a Nápolyba gyermekként került hercegnek szinte azonnal szembesülnie kellett. A nápolyi udvar erkölcstelen életmódja, a mindent átható intrika és ármány megkeserítette András mindennapjait, aki csupán saját udvartartásában és testőrségében bízhatott. Ellenségei azonban nem pihentek, és a herceg sodródni kezdett végzete felé.
Az apja halála után még gyermekként megkoronázott Lajos életét és korát bemutató sorozat első kötete ezt az időszakot mutatja be. Megjelennek benne a politikai cselszövések kitervelői és haszonélvezői, s kiderül, milyen módszerekkel érvényesültek és tettek tönkre uralkodók között született, esküvel megerősített egyezségeket.
A kötet a sötét végkifejlet felé haladva tárja az Olvasó elé azokat a történéseket, amelyek később Nagy Lajos uralkodására és háborúira is komoly hatást gyakoroltak.

ISBN

9789632675435

Kiadás éve

2022

Kiadó

Lazi Könyvkiadó

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

410

Szerző

Benkő László

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Nagy Lajos Első kötet Aranysarkantyús lovagok” értékelése elsőként