Obscuritas

59,00lei

A világhírű Millennium-sorozat folytatásait jegyző David Lagercrantz új regénye szellemességével és hús-vér főszereplőivel lehel új életet a klasszikus skandináv noirba, egyben pedig a Rekke & Vargas-sorozat nyitókötete.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

Az eset egyszerűnek tűnik: a Stockholmhoz közeli erdőben brutálisan agyonvernek egy focibírót egy ifjúsági meccs után. A rendőrség azonnal gyanúsítottra lel az egyik játékos nagyhangú, alkoholista apja személyében, aki összeszólalkozott az afgán származású bíróval, Dzsamál Kabírral – gyilkosság hirtelen felindulásból. Costa azonban nem hajlandó vallomást tenni, így egy ismerősét, Micaela Vargas rendőrjárőrt és a neves, ám finoman fogalmazva is excentrikus pszichológus-professzort, Hans Rekkét is bevonják, hátha sikerül megtörniük a férfit.
Az ügy ennek ellenére összeomlik, Costát szabadlábra helyezik. Rekkét és Vargast azonban nem hagyja nyugodni az eset, és a furcsa páros nyomozásba fog – immár saját szakállukra. Rövidesen kiderül, hogy az első látásra makulátlannak tűnő áldozat múltjában bőven akadnak sötét foltok. A szálak Afganisztán véres múltjába vezetnek, ám sokan szeretnék mindenáron elfedni az igazságot – köztük az afganisztáni atrocitásokban nyakig sáros CIA is…

ISBN

9789635823192

Kiadás éve

2022

Kiadó

Alexandra Kiadó

Kötés

puha kötés

Oldalszám

413

Szerző

David Lagercrantz

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Obscuritas” értékelése elsőként