Olofsson Placid – 100

A 100 éves atyát Újbuda nevében Hoffmann Tamás polgármester köszöntötte, és egy Szent Imre-templomot ábrázoló festményt adott át az ünnepeltnek.
Placid Atya egyik őse, apai ágon, Svédországból szakadt Magyarországra, még a 18. században. Édesapja, Olofsson Gusztáv, középiskolai tanár volt Budapesten, édesanyja, Reihardt Jusztina, tolnai sváb családból származott. Kisgyermekkorát Rákosszentmihályon töltötte. Az elemi iskola négy évének elvégzése után a nyolc osztályos budapesti Szent Benedek Bencés Gimnáziumba íratták be, ahol külön engedéllyel tizenhat és fél évesen érettségizett.
Érettségije után a Szent Benedek Rendjébe lépett 1933-ban. Pannonhalmán teológiát, a müncheni Lajos Miksa Egyetemen német nyelvet tanult 1935-től. Ezt követően Magyarországon magyar-német-bölcselet szakos tanári oklevelet és doktorátust szerzett 1939-ben. Ugyanezen évben szentelték pappá.
Egy évig káplánként működött Győrszentivánban, innen hívták be, mint tartalékos főhadnagyot tábori lelkészi szolgálatra. 1941-től tizenegy hónapig szolgált a komáromi hadikórházban. Mivel beszédeiben a közkatonákat védte egyes tisztek megengedhetetlen viselkedésével szemben, 1942-ben lefokozták és leszerelték. Ezt követően a rend soproni, majd pápai gimnáziumában tanított…
Pannonhalmán tartóztatták le 1946. június 5-én.
Néhány hétig az államvédelmi hatóság hallgatta ki, és próbált vallomást kicsikarni belőle egy nagyszabású koncepciós per megindításához, majd szovjet kihallgatók kezére adták. A szovjet katonai bíróság, koholt vádak (terrorcselekmény) alapján, a Szovjetunió munkatáboraiban letöltendő tíz évig tartó szabadságvesztésre ítélte, a Gulágra internálták (1946). Hamarosan itt is megtalálta életcélját: „Én nem diákokat fogok tanítani, ahogy elterveztem. Nekem az lesz a dolgom, hogy tartsam a lelket a fogolytársaimban. Ez volt a hivatásom a lágerben tíz évig. Ezért voltam én a legboldogabb ember az egész Szovjetunióban, mert rámtalált az életfeladatom.”
1955 novemberében jöhetett vissza Magyarországra. Szabadulását követően nem kapott működési engedélyt sem papként, sem pedig tanárként. Kezdetben fizikai munkás volt egy pesterzsébeti ládagyárban, majd tizenkét évig az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézetben (ORFI-ban) dolgozott betegszállítóként, később mosodai munkásként, végül mosodavezetőként. 1969-től a Korányi szanatórium mosodájának vezetésével bízták meg, innen ment nyugdíjba 1977-ben.
Papi hivatását sokáig csak titokban gyakorolhatta…
Elismerései:
A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1993)
A hit pajzsa kitüntetés (2003)
Magyar Örökség díj (2005)
Pro Ecclesia Hungariae-díj (2006)
A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2010)
Magyar Becsület Rend (2016)