Sámánrévüléstől harangzúgásig A magyarság korai történelméről

79,00lei

A könyv őszintén kimondott célja, hogy összefoglalja több évtized kutatómunkájának eredményeit, amelyek más aspektusba helyezik a többes honfoglalás elméletét, vagy a törökséghez fűződő sajátos kapcsolatunkat.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

” Kevés népnek vannak olyan zavaros fogalmai az eredetéről, mint a magyarnak”, írta egykor Lauri Kettunen finn tudós. A magyarságnak az ősi kezdetektől az államalapításig terjedő korai történelmével sokan és sokféleképpen foglalkoztak belföldön és külföldön egyaránt. A közös bennük, hogy lényegében ugyanazokat a forrásokat, nyelvészeti-, régészeti-, újabban genetikai kutatási eredményeket dolgozták fel és mégsem jutottak közös nevezőre: ma sincs egységes, tudományosan megalapozott, világos képünk népünk múltjáról. Városi legendák tömkelege keletkezik, amiknek vajmi kevés köze van a valósághoz. Ez a könyv az elmúlt évtizedek tudományos közléseinek alapján keresztmetszetét nyújtja annak, hol tart a hazai és a nemzetközi tudományosság a magyarság őstörténetének kutatásában.
A könyv őszintén kimondott célja, hogy összefoglalja több évtized kutatómunkájának eredményeit, amelyek más aspektusba helyezik a többes honfoglalás elméletét, vagy a törökséghez fűződő sajátos kapcsolatunkat. Szóba kerülnek a finnugor népek közös kulturális és nyelvészeti emlékei, valamint a középkori magyarság nemeseinek és közembereinek eltérő etnikai sajátosságai, párhuzamos történelme. Ez a hiánypótló ismeretterjesztő mű arra törekszik, hogy az olvasó gondolatait a tudományosság keretei közé terelje, hogy közös dolgainkról közös nyelven tudjunk beszélgetni.

ISBN

9789635510290

Kiadás éve

2021

Kiadó

Metropolis Media

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

479

Szerző

Sárközi Károly

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Sámánrévüléstől harangzúgásig A magyarság korai történelméről” értékelése elsőként