Sava-Borsa – Regényes ízek a világ körül

89,00lei

\”Egyél, igyál! Ez a nap már úgyis az ördögé!\”(Borsa Brown: Gyalázat és hit)Történetek, helyszínek, ízek.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

Legyen édes vagy sós, natúr vagy csípős, folyékony vagy szilárd, egy biztos: Ha belekóstolunk a receptek segítségével elkészített ételekbe, és behunyjuk a szemünket, ott leszünk a történetek helyszínén, ahonnan származnak ezek a finomságok.
Borsa Brown neve leginkább a romantikus regényekkel kapcsolatban lehet ismerős, noha a szerzőnek jelent már meg mesekönyve és katonai albuma is, amelyben szerzőtársával a Magyar Honvédség Különleges alakulatát mutatja be képek és idézetek formájában.
2013 óta töretlen népszerűségnek örvendenek a könyvei, jellemzője, hogy a hazaitól idegen kultúrákba kalauzolja az olvasókat, ezzel szinte másik dimenziót teremtve olvasás közben. 2015-ben Az Arab című kötetét az év könyvének szavazták meg az olvasók, 2017-ben pedig ő volt a legnépszerűbb hazai írónk.
2020-ban, Pápai József Főtörzsőrmester úrral közösen vehette át Áder János Köztársasági Elnök Úr kitüntető levelét, amelyet a Frontvonal című katonai album elismeréseként kaptak, ami a Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium támogatásával jött létre.
A számtalan Aranykönyv-díj-jelölés és sok más elismerés mellett arra a közösségre a legbüszkébb, amely a regényei által kovácsolódott.

ISBN

9789635702756

Kiadás éve

2021

Kiadó

Álomgyár Kiadó

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

192

Szerző

Borsa Brown

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Sava-Borsa – Regényes ízek a világ körül” értékelése elsőként