Sértődöttek

49,00lei

A Sértődöttek az európai lélek legméltóbb felelete és visszahatása az elmúlt két évtizedre, s egyúttal Márai életművének legkiemelkedőbb alkotása írták 1947-ben Márai kiadás előtt álló, Sértődöttek című regénytrilógiájáról.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

Maga az író is fontosnak tartja regényét, ezért jegyzi meg 1946-os naplójában: Ez a kötet mindent elmond, amit akkor mondani akartam. Nem tehetek hozzá semmit; igaz, ha ez a könyv egyszer véget ér számomra, nagyon nehéz lesz még írni, másról írni. Garren Péter alakja jól mintázza a kialakuló diktatúra hatását az igazi írókra: a tömeg betört az irodalomba és elkezdődött a műkedvelők forradalma, az igazi írók számára csak e lázadás sértődött szemlélése maradt A Trilógia Márai egyik utolsó, Magyarországon megjelent könyveit jelenti, amely nem véletlenül váltotta ki a korabeli kritika heves támadását: az idehaza kialakuló új világrendben az igazi író már csak egy egyszemélyes osztálynak tekintett, megtűrt ellenálló, mert nem visszhangozza az éppen aktuálisan uralkodó hang eszméit. A legszemélyesebb régiókat is veszélyeztető hang minden eddig megszületett alkotásra is veszélyes. Van-e kiút ebből, vagy az egyetlen erkölcsös válasz az emigráció?
A Garrenek művének utolsó kötete magyarázat és lezárás. A megszállott próféta hangja elindított egy folyamatot, amelynek az lesz a következménye, hogy minden önmagára valamit adó személyiség belső emigrációba kényszerül. Eljárt az idő mindazok felett, akik egy műveltséget vagy a művészetet akarják az új világban képviselni, ezért (a szabadon hallgatás esélye nélkül) nem marad más lehetőség, mint a külső vagy belső emigráció. A műveltség meghalt, a nihil él írja művében Márai, és a regény sorai mögött felsejlik a háború vége utáni Magyarország politikája és irodalompolitikája mellett az író ítélete is: a kitartó munkával felépített és gondosan őrzött polgári világrend szétesett, egy gazdag és fényes korszak véget ért.

ISBN

9789632276335

Kiadás éve

2015

Kiadó

Helikon Kiadó

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

608

Szerző

Márai Sándor

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Sértődöttek” értékelése elsőként