Tél a Retyezáton

39,00lei

Maderspach Viktor (1875-1941) birtokos, vadász és író Erdélyben született. Bécsben járt egyetemre, ott szerzett mérnöki diplomát.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

A román hatóság folyamatosan zaklatta, mindenáron be akarta börtönözni, ezért kalandos úton Magyarországra szökött.
Itt telepedett le családjával, szülőföldjét és szeretett hegyeit soha többé nem láthatta. Útépítő mérnökként dolgozott itthon és Törökországban. Ebben az időszakban kezdett el rendszeresen írni. Először a Magyarságban tudósított Közel-keleti útjairól, majd a vadászírásait Kittenberger Kálmán lapja, a Nimród kezdte közölni. Páreng-Retyezát rengetegeiről, az erdélyi havasok világáról írta egyedi stílusú és hiteles beszámolóit. Már gyermekkorától járta az erdélyi hegyeket, havasokat. Megtanult síelni, így olyan helyeket járhatott be, ahol előtte ember még nem járt télen. A havas tájakon követhette a medvék, zergék, vaddisznók nyomát, megfigyelte a vadak viselkedését.
Kittenberger Kálmán így jellemzi írásait: ”Feltárul benne a havasok egész életvilága, ősbükkösök, komor fenyvesek, havasi virágok, zúgó pisztrángos patakok, lavinák, hógör-getegek. És a rengetegek állatvilága!”
E kötetbe olyan vadászírásokat válogatott a szerkesztő, amelyek könyvben még soha nem jelentek meg.

ISBN

9789632674230

Kiadás éve

2019

Kiadó

Lazi Könyvkiadó

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

184

Szerző

Maderspach Viktor

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Tél a Retyezáton” értékelése elsőként