Tesla – Elon Musk és az évszázad fogadása

69,00lei

Hogyan nyerte meg a fogadást, azaz építette fel a világ legnagyszerűbb autóját Elon Musk és a Tesla? Bennfentes sztori a Wall Street Journal díjnyertes újságírójának tollából.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

Twitter bejegyzései nyomán dollármilliárdok röpködnek a tőzsdén, viselt dolgain bulvárlapok csámcsognak. Számos meredek ötlettel állt már elő az elme letöltésétől kezdve az űrutazásig, mégis, a legvakmerőbb és legpimaszabb agyszüleménye egyben a leghétköznapibb is.
Az elektromos gépkocsit több mint száz éve büszkén mutogatták az autógyártók, majd elvetették a koncepciót. A 2000-es években, amikor a Teslát alapították, újdonságnak számított, és bár a műértő közönség csúfos bukást vizionált, egy szilícium-völgyi mérnökökből és vállalkozókból álló maroknyi csapat mégis látott a dologban fantáziát.
Hittek benne, hogy a világ készen áll az ”Autó 2.0-ra”. Harcba szálltak tehát a nagy és elszánt vetélytársakkal, és megpróbáltak olyan járművet gyártani, amely gyorsabb, szexibb, jobb útfekvésű és tisztább, mint a konkurenciáé.
Tim Higgins, a Wall Street Journal tech- és autóügyi szakírója az első sorból követhette végig a kibontakozó dráma fordulatait: a gyártósori fennakadásokat, a hatalmi harcokat, az összeomlásközeli helyzeteket, majd a legvalószínűtlenebb végkifejletet, a mindent elsöprő sikert.
A Tesla – Elon Musk és az évszázad fogadása betekintést nyújt a különc, csodabogár újítók hihetetlen hazárdjátékába, amellyel megváltoztatták a világ jövőjét.

ISBN

9789633249208

Kiadás éve

2021

Kiadó

Central Könyvek

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

400

Szerző

Tim Higgins

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Tesla – Elon Musk és az évszázad fogadása” értékelése elsőként