Trianon és a revízió A népi írók tanulmányai, cikkei és feljegyzései (1920-1944)

52,00lei

Ha valaki manapság kezébe vesz egy olyan könyvet, melynek címében a Trianon szó szerepel, szinte óhatatlanul a közélet antinómiáinak, más szóval egymást kizáró, egymásnak feszülő súlyos ellentéteinek a közepén találja magát.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

Ha valaki manapság kezébe vesz egy olyan könyvet, melynek címében a Trianon szó szerepel, szinte óhatatlanul a közélet antinómiáinak, más szóval egymást kizáró, egymásnak feszülő súlyos ellentéteinek a közepén találja magát. E kifejezést használta csaknem 90 évvel ezelőtt az e lapokon is megidézett Németh László, aki híres vitapartnere, Szekfű Gyula öt nagy ellentétpárját vizsgálta. A Három nemzedék szerzője műve új kiadásában úgy vélte, hogy a kisebbségi és az anyaországi magyarság távolodása alig egy évtizeddel a határok meghúzása után elkezdődött, hiszen a két közösség tagjai mind kevesebbet tudnak egymásról. Németh László ennek okán a terméketlen revíziós gondolatot bírálta, és új ösvényeket keresett, felfigyelve az egymás mellett élő kelet-európai népekre. PéterfyGábor, aki két évtizede kutatja a magyar népi mozgalom históriáját, különösen képviselőinek külpolitikai nézeteit, az új utakat keresőket mutatja be – Szabó Dezsőtől kezdve Féja Gézán át Kovács Imréig bezárólag. A régi vitacikkek nyelvezete, stiláris igényessége, műveltséganyaga, a geopolitikai horizont tágassága üdítően hathat nemcsak a csupán jelen korunk publicisztikai vitáin edződöttek, hanem a magyar múlt rejtett eszmei kincsei közt búvárkodók számára is.

ISBN

9789632764382

Kiadás éve

2021

Kiadó

Osiris Kiadó

Kötés

puha kötés

Oldalszám

312

Szerző

Péterfi Gábor

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Trianon és a revízió A népi írók tanulmányai, cikkei és feljegyzései (1920-1944)” értékelése elsőként