Tűz Szárnyak II. – Az elveszett örökös

55,00lei

Az elveszett örökösPannon is megrezzent, s a nyakára csapott. Szélszál szemei tágra nyíltak, majd a földre vetette magát, bebukfencezett a legközelebbi bokor alá, s a fejére borította a szárnyait.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

Egyik pillanatban még szédülten imbolyogva előtte állt, aztán már ott sem volt. S egy másodperccel később Fátyollal is ez történt.
Aha! – gondolta Dicső.
Sorozatszerkesztő: Fonyódi Tibor
A tengerszárnyak trónjának elveszett örököse végre haza tér…
El sem tudja hinni, hogy végre megtörténik. Fátyol és társai, a végzet sárkányfiókái a tenger mélyére, a Tengerszárny Királyságba utaznak. Fátyol, akit még tojásként raboltak el a királyi keltetőből, már izgatottan várja, hogy találkozzon jövendőbeli alattvalóival és anyjával, Korall királynővel.
Ám Fátyol ismeretlen otthonába való hazatérése nem éppen úgy alakul, mint tervezte. Noha Korall királynő tárt szárnyakkal fogadja, a Királyság mélyében baljós áramlatok kavarognak. Egy rejtélyes orgyilkos évek óta a királynő örököseire vadászik, és könnyen előfordulhat, hogy Fátyol lesz a következő célpontja. A sárkányfiókák védelemért keresték fel a Tengerszárnyakat, de az óceánban titkok, árulás… és talán halál fogadja őket.
*
Tui T. Sutherland számos könyv, többek között az Avatars trilógia, a Pet Trouble sorozat és (az Erin Hunter csapat tagjaként) a Seekers sorozat három díjnyertes kötetének szerzője.
2009-ben a Jeopardy! bajnoka volt két napig. Massachusettsben él csodálatos férjével, két imádnivaló fiával és roppant türelmes kutyájával. Ha többet szeretnél megtudni Tuiról, látogasd meg a honlapját: www.tuibooks.com

ISBN

9786156115294

Kiadás éve

2021

Kiadó

Hórusz Könyvkiadó

Kötés

puha kötés

Oldalszám

296

Szerző

Tui T. Sutherland

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Tűz Szárnyak II. – Az elveszett örökös” értékelése elsőként