Type O Negative – Soul on Fire

66,00lei

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

A Soul on Fire átfogó betekintést nyújt az egyik valaha élt legprovokatívabb zenész életébe. Peter Steele zseniális kreativitásának köszönhetően, a Carnivore vad napjai után, a platinalemezes Type O Negative élén kiérdemelte a goth metálisten titulust.
A katolikus iskolában eltöltött napjaitól, a 80-as évek New York-i hardcore világán át, a depresszióval kisért szupersztár státuszig mindent megélő baritonhangú bőgős kitörölhetetlen nyomot hagyott a rajongóiban, a popkultúrában – és a Playgirl magazinban.
Ez az életrajz az ő történetét meséli el, ha már maga nem tehette meg.
„Már semmi sem tesz boldoggá, és ettől még rosszabbul érzem magam, mert közben pontosan tudom, hogy valójában nagyon szerencsés embernek számítok. És most nem csak arra gondolok, hogy egy sikeres zenekarban játszom. Szerintem, aki nem vak, tud járni és képes beszélni, annak semmi oka panaszra. Ez ironikus és egyben szomorú is. Sok minden megváltozott az életünkben. Egymást érik a halálesetek és zűrzavar jellemzi a napjainkat. Mindezek ellenére, ahelyett, hogy kimennék az utcára és behúznék valakinek, csak mert haragszom a világra, úgy döntöttem, inkább írok egy rakás csapnivaló dalt” – Peter Steele.

ISBN

9786155899157

Kiadás éve

2022

Kiadó

KONKRÉT KÖNYVEK – THE SIGN STÚDIÓ

Kötés

puha kötés

Oldalszám

299

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Type O Negative – Soul on Fire” értékelése elsőként