Úr volt rajtam a vágy – Naplófeljegyzések és visszaemlékezések 1906 – 1914

59,00lei

Csáth Géza naplóinak az életműsorozatban megjelent első kötete (Méla akkord: hínak lábat mosni) a tízéves gyermek feljegyzéseivel indult és a pályaválasztás dilemmáival, az orvosi egyetemre való beiratkozással fejeződött be.

A termék megvásárlásával 4 hűségpontot gyűjthetsz!
Raktáron Várható szállítási idő 2-3 munkanap

Időközben neves író és zenekritikus lett, befejezte az egyetemet, elmeorvosi szakkönyvet adott közre, s minden jel arra mutatott, hogy komoly klinikai karrier előtt áll. 1910-től azonban fokozatosan az orvosként könnyen elérhető morfium rabjává vált, 1913-ban pedig noha nem volt meggyőződve döntése helyességéről megházasodott.
A most először a teljesség igényével összegyűjtött feljegyzéseiben, amelyek jelentős része korábban nem jelent meg nyomtatásban, jól nyomon követhető az állandó kétségekkel, az impotenciával, a hipochondriával, a morfiummal való vívódása. A legszerencsétlenebb megoldásokra jutott, amelyek néhány év leforgása alatt tragédiába sodorták életét. Az életút és az életmű alakulásának megértése szempontjából naplóinak ez a legfontosabb kötete, amelyben ugyanakkor meg-megcsillan a szépíró Csáth írásművészetének különös szépsége is..

ISBN

9789631434347

Kiadás éve

2016

Kiadó

Magvető Könyvkiadó

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

476

Szerző

Csáth Géza

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Úr volt rajtam a vágy – Naplófeljegyzések és visszaemlékezések 1906 – 1914” értékelése elsőként