Vadásznapló 1939-1941

52,00lei

E naplóbejegyzések által megörökített évek során volt olyan időszak is, amelyben a vadászat „nem is mulatság, csak unalom és kényszerű tűrés” volt, s olyan is akadt, amikor „tökéletes a rendezés, a hangulat, minden körülmény – még az időjárás is -, tehát tökéletes a siker is”. Az is megtörtént ugyanakkor, hogy a szerző „vadászat szempontjából életéből egy esztendőt elvesztett”, hogy aztán csak annál nagyobb elánnal vesse bele magát két kedvenc vadja, a szarvasbika és a szalonka, valamint persze az őzek, nyulak, fácánok és egyéb vadak űzésébe.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

Nadler Herbert életét már a korai évektől kezdve a természet szeretete határozta meg, és az idők során erdészeti, mezőgazdasági, állattenyésztési, vadászati és zoológiai téren is széles körben elismert szaktekintéllyé ért, akinek irodalmi munkássága is jelentős. Az általa jegyzett vadászkönyvek és szakcikkek több nyelven is megjelentek, vadásznaplóiban pedig számszerűleg is lejegyezte közel háromezer vadászattal töltött napjának eredményeit, sőt költségeit is.
E kötetben az 1939 és 1941 közötti naplóbejegyzések kaptak helyet, amelyek korábban az Országos Erdészeti Egyesület Erdészettörténeti Szakosztályának gondozásában és a szakosztály elnökének, dr. Oroszi Sándornak szerkesztésében megjelent Erdészettörténeti Közlemények-sorozatban is megjelentek.

ISBN

9789632675510

Kiadás éve

2022

Kiadó

Lazi Kiadó

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

238

Szerző

Nadler Herbert

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Vadásznapló 1939-1941” értékelése elsőként