Villámvignetták

25,00lei

Ebben az önéletírásban a szerző élete eseményeit, szereplőit, történeteit, jelenségeit, folyamatait jegyzi le.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

Mindezeket saját szűrőjén átszűrve élte meg, saját családjával, szerelmeivel, szakításaival, apává válásával és első házassága szétbomlásával együtt. Az egyéni raszteren átszűrődik tehát egy egész korszak, majdnem öt évtized Kelet-Európa legújabb kori történelméből, s ilyen módon ezek a „villámvignetták” korrajznak is beillenek, ha tetszik, egy ember élete rajzolódik ki a világ életében, a világ élete egy ember szemszögén keresztül.
Ugyanakkor mindez egy olyan ember élete is volt, aki végig a kultúrában dolgozott, írt, szerkesztett, fordított, és munkája révén óhatatlanul belelátott a mentalitásba, amelyben élni kényszerül, és amelyet a maga ereje szerint meg akart változtatni, amikor megértette a működését.
A szerző távol tartotta ezektől a jegyzetektől a szélsőséges szubjektivitást – ez Visszaforgatás című 2006-os regénye hajtómotorja, most megpróbálta elkerülni. Mivel a sorozat eredetileg a Facebookon jelent meg, igyekezett minél visszafogottabban nyilatkozni, több megbocsátással és talán bölcsességgel, mint korábban tettem. A szép élményekre koncentrált, azok üvegén át nézte mindazt, ami történt.

ISBN

9789731142739

Kiadás éve

2020

Kiadó

Ábel Kiadó

Kötés

puha kötés

Oldalszám

176

Szerző

Demény Péter

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Villámvignetták” értékelése elsőként